Aszpartám: ezért követelik a népszerű édesítőszer betiltását

Thumbnail for 6345480

Petíciót indított a Foodwatch az aszpartámmal szemben, az európai fogyasztói érdekvédelmi csoport kezdeményezéséhez a Francia Rákellenes Liga, valamint az élelmiszerek és kozmetikumok egészségi hatásait vizsgáló Yuka app fejlesztői is csatlakoztak. Az aszpartámot világszerte számtalan márka használja, csak Európában mintegy 2500 főként cukormentes termékben van jelen. A vegyületet emiatt világszerte több száz millió ember fogyasztja.

A petíció szerint az aszpartám széles körben elterjedt, számos népszerű üdítőitalban megtalálható. A népszerű édesítőszert 2023-ban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) alá tartozó Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) felvette a potenciálisan rákkeltő vegyületek listájára. Az aszpartámot korábbi kutatások szív- és érrendszeri betegségekkel, valamint 2-es típusú cukorbetegséggel is összefüggésbe hozták.

A Foodwatch és partnerei azt kérik az Európai Bizottságtól és az EU-s tagállamoktól, hogy követeljék az anyag betiltását a Bizottság elnökétől és alelnökétől, illetve a felelős miniszterektől.

A 24.hu még 2023-ban, az IARC döntése nyomán részletesen foglalkozott a vegyület körüli felhajtással. Az anyag tudományos neve N-(L-α-aszpartil) -L-fenilalanin-1-metilészter, csomagolásokon azonban aszpartámként, esetleg az EU-s jelölés után E951-ként találkozhatunk vele. Édesítőereje a cukor 200-szorosa, mellékíze elhanyagolható.

Érdemes hozzátenni, hogy 2023-ban nem emelték meg az aszpartámra vonatkozó határértéket, azt ugyanúgy 40 milligramm/testtömegkilogrammig ítélték ártalmatlannak az illetékesek. Dr. Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója lapunknak akkor azt mondta, hogy az édesítő az IARC négyfokú skálájának 2B-kategóriájába került, ebben a csoportban csak korlátozottak a bizonyítékok az anyagok rákkeltő voltára. Ebbe a kategóriába sorolják egyébként a napjaink egyik csodaszerének tartott aloe verát is.

Az IARC valójában 2023-ban értékelte először az aszpartám potenciális rákkeltő hatásait, a döntés hátterében tehát nem új vizsgálati eredmények álltak. Az ENSZ szakértői szerint a fenti határértékig az édesítő továbbra is biztonságos.

A potenciális rákkeltő anyagként való besorolás serkentette a további kutatásokat, a meglévő bizonyítékok monitorozását. 2023 óta több vizsgálat is indult az aszpartám hatásaival kapcsolatban.

Kapcsolódó
Édesítőszerről derült ki, hogy életveszélyes

Kis mennyiségben is jelentős változást okoz a xilit a vérlemezkék viselkedésében.

The post Aszpartám: ezért követelik a népszerű édesítőszer betiltását first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest