Száraz Dénes: Volt, hogy szó nélkül felemelték a napszemüvegemet, mert nem hitték el, hogy úszómesterként dolgozom

Thumbnail for 6345621

Száraz Dénes tavaly ősszel mesélt először arról, hogy július óta úszómesterként is dolgozik, mivel nem kapott elég színészi feladatot ahhoz, hogy biztosítani tudja a családja anyagi biztonságát.

A színész most a Borssal osztotta meg, hogy szerencsére megsokszorozódtak a színházi felkérései, a hónapban legalább kilenc előadása lesz – a két szakmát pedig úgy tudja egymás mellett űzni, hogy a színház és az uszoda egyeztetnek a beosztását illetően. A téma kapcsán Száraz elárulta, hogy különös élményeket is szerzett, mióta úszómesterként dolgozik.

Volt már olyan, hogy megköszönték azt, hogy önkénteskedem, mert azt hitték. Akadt olyan is, hogy szó nélkül felemelték a napszemüvegemet, mert nem hitték el, hogy úszómesterként dolgozom. Meg olyanok is voltak többször, hogy előző este látták egy előadásomat és akkor lejöttek hozzám beszélgetni róla

– mesélte a portálnak a színész, aki év elején azt mondta, jól érzi magát az uszodában, ahol munka közben nyolc órája van gondolkodni és töltekezni, de szívesen szerződne állandó társulati tagnak valahová.

Kapcsolódó
Száraz Dénes az úszómesteri munkájáról: Itt nyolc órám van gondolkodni és töltekezni

A színész jól érzi magát az uszodában, ám mint mondja, azért szívesen szerződne állandó társulati tagnak valahová.

The post Száraz Dénes: Volt, hogy szó nélkül felemelték a napszemüvegemet, mert nem hitték el, hogy úszómesterként dolgozom first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest