82 terabájtnyi könyvet és cikket lophatott el a Meta

Thumbnail for 6346697

Kaliforniai bírósági dokumentumok alapján súlyos problémák merültek fel a Facebookot, az Instagramot és a Messengert is birtokló Meta mesterséges intelligencián (MI) alapuló modelljeinek képzésével kapcsolatban – írja a TechRound. Az egyik kereset alapján a vállalat nagymennyiségű, szerzői jogvédelem alatt álló szöveget vett át engedély nélkül.

Az érintettek szerint a Meta közel 82 terabájtnyi adathoz jutott hozzá úgynevezett árnyékkönyvtárakból, ezek a digitális gyűjtemények tudományos dolgozatok, regények és más művek engedély nélküli másolatait tárolják.

Az ilyen kópiák nagymértékben sértik a szerzői jogi szabályokat, a bírósági anyagban a Z-Library, LibGen és Anna’s Archive nevű felületeket nevesítik.

A dokumentációban Mark Zuckerberg neve is szerepel, ugyanis részt vett olyan megbeszéléseken, ahol megvitatták a torrentezést. Bizonyítékként olyan belső üzeneteket is bemutattak, amelyekben a kalózkodással kapcsolatos aggodalmakról írnak a dolgozók. A kereslet szerint az illegálisan letöltött szövegeket hivatalos szervereken kívül igyekeztek tárolni, ami valószínűleg a nyomok eltűntetését szolgálta.

Többeket aggasztott az eljárás

A bíróságon bemutatott e-mailek egyike arról tanúskodik, hogy a Meta munkatársai kommunikáltak egymás között a nagyméretű fájlok vállalati laptopokról történő seedeléséről. Egyes alkalmazottak viccelődtek a gyakorlattal, míg mások úgy vélték, hogy az etikai határokat lépett át.

A belsős megbeszélések alapján a dolgozók tudták, hogy az érintett árnyékkönyvtárak hasonlítanak a hírhedt kalózoldalakhoz. Egyes munkatársak úgy vélték, hogy a rivális cégek is élnek ilyen módszerekkel az MI-eszközök betanítása során.

Több munkatársnak ugyanakkor nem tetszett a kalózkönyvek és cikkek felhasználása, de olyan is volt, aki a lebukástól tartott. Az egyik dolgozó arra hívta fel a figyelmet, hogy az archívumokhoz való hozzáférés szerzői jogi törvényeket sérthet.

Az aggodalmakról olyan megbeszéléseken is szó volt, amelyeken Zuckerberg is részt vett.

A beszámolók szerint a Meta-vezér akadályok nélkül akart előrehaladni az MI-projektben.

Jogi elemzők szerint hússzú csatározás kezdődhet a bíróságon. A Meta hatalmas erőforrásokkal bír, és várhatóan fellebbez majd a rá nézve kedvezőtlen ítélettel szemben.

Korábban más cégek, így az OpenAI és az Nvidia esetében is megfogalmaztak hasonló panaszokat, a szerzők ezekben az esetekben is úgy gondolták, hogy szövegeiket méltányos kompenzáció nélkül használták fel. Kérdés, hogy a mostani per miként hat majd a mesterséges intelligencia fejlesztésének módszereire, szabályzására.

The post 82 terabájtnyi könyvet és cikket lophatott el a Meta first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest