Reagált Milák Kristóf nyilatkozatára Virth Balázs, aki korábban az edzője volt.
Milák Kristóf a párizsi olimpián nyert egy arany- és egy ezüstérmet, ám senkit sem jelölt meg az érmei után járó edzői életjáradékra, így a többi közt Virth Balázs is elesett a juttatástól. Ezzel kapcsolatban Wladár Sándor, az úszószövetség már korábban jelezte, hogy a törvény módosítását kezdeményezik, hogy ehhez hasonló eset ne fordulhasson elő.
Az olimpiai bajnok úszóval kedden jelent meg a MOL Pályán Kívül című podcastje, amiben másfél éve tartó hallgatását törte meg. Ebben pedig említést tett arról, hogy sokakat megbántott, akiket nem akart, sokan pedig értelemszerűen Virth Balázsra értették az elhangzottakat.
Nem mehetek el amellett, hogy nem kérek elnézést, hogy az elmúlt időszakban megbántottam olyan embereket, akiket nem szerettem volna. Felismertem ezeket a dolgokat, igyekszem változtatni, a kommunikáción is, ha picit jobban tudom alkalmazni, akkor ez akár még jobban is elsülhetett volna, hibáztam, sajnálom
– fogalmazott Milák.
Az nem derült ki, hogy pontosan kikre gondol, szerdán azonban az is egyértelmű lett, hogy nem a korábbi edzőjére. A Bors ugyanis megkereste Virth Balázst, aki röviden annyit mondott, tőle nem kért bocsánatot az úszó, de ha bárkitől is kért, az jó. A jelenlegi tervezet szerint egyébként a jövőben azok az olimpikonok sem kapnák meg az életjáradékukat, akik nem jelölik meg az edzőiket.
The post Milák korábbi edzője: Tőlem nem kért bocsánatot, de ha bárkitől is kért, az jó first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport