Igazoltatták a rendőrök Boráros Gábort, pozitív lett a drogtesztje: az MMA-s szerint ez hazugság, valaki keresztbe akar tenni neki

Thumbnail for 6348635

Boráros Gábort egy hete kapcsolták le a szlovák rendőrök Padányban. A rutinellenőrzés során drogtesztnek is alávetették az MMA-harcost, az eredmény pozitív lett THC-ra, később egy egészségügyi intézménybe vitték, ahol újabb mintákat kértek, ott már kokaint is kimutattak a szervezetében.

Boráros a Fókusznak adott interjút, szemlézte a Blikk. Ebben a sportoló arról beszél, szerinte a személye elleni támadás történhetett, valaki keresztbe akar tenni neki, mert hosszú ideje nem volt már dolga ilyen szerekkel.

Akkor, amikor történt ez az igazoltatás, amikor a rendőrök megállítottak, semmilyen állapotban, semmilyen szer hatása alatt nem vezettem a gépjárművet. Győrből jöttem haza, mert ott voltam edzeni. Első alkalommal megállítottak Padányban, az igazoltatásnál csak elkérték az okmányaimat, illetve volt alkoholteszt, ami negatív volt. Kicsit még beszélgettek is velem, meccsekről kérdeztek, meg hasonló, majd utána mondták, hogy oké, rendben, folytathatom tovább az utamat.

Azt mondja, mikor hazaért, már az utcájában voltak ugyanazok a rendőrök, akik drogtesztet végeztettek vele.

És akkor jött a legfurább részlete a történetnek, hogy mondja a rendőr, ez pozitív eredményt mutatott ki, de egy olyan dologra, ami az én életemben már nem is tudom, hány éve semmilyen szerepet nem játszott. Ez egy lehetetlen eredmény, mert nekem évek óta semmilyen közöm nincsen ilyen dolgokhoz.

The post Igazoltatták a rendőrök Boráros Gábort, pozitív lett a drogtesztje: az MMA-s szerint ez hazugság, valaki keresztbe akar tenni neki first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest