Akár a Holdba is csapódhat a felénk tartó aszteroida

Thumbnail for 6348912

Jelenleg 2,3 százalékosra becsülik annak az esélyét, hogy a 2024 YR4 jelű aszteroida 2032-ben nekiütközik a Földnek. Friss számítások szerint azonban az is lehetséges, hogy bolygónk helyett Holdba fog csapódni – értesült róla a Live Science.

A 2024 YR4 egy nagyjából 40–90 méter átmérőjű égitest, amely 2032. december 22-én közelíti meg bolygónkat. Ekkor várhatóan 106 200 kilométerre száguld majd el mellettünk, ám az sem teljesen kizárható, hogy bolygóknak ütközik. Az aszteroida ahhoz nem elég nagy, hogy világméretű kataklizmát okozzon, egy várost azonban képes lehet eltörölni a föld színéről.

Becslések szerint csaknem 48 000 kilométer per órával száguld a világűrben, becsapódásával pedig mintegy 500 hirosimai atombomba erejével felérő robbanást idézne elő. A potenciális pusztítás mértéke tehát hatalmas, ezért az ENSZ illetékes szervezetei már készenlétben vannak, a szakértők ugyanakkor azt mondják, nincs okunk az aggodalomra, hiszen a becsapódás esélye elenyészően kicsi.

A legfrissebb adatok szerint még ennél kisebb esély – 0,3 százalék – van arra, hogy a kisbolygó a Holdba csapódik. Egy ilyen ütközés 340 hirosimai atombombáénál is nagyobb erejű lenne, és valószínűleg a mi bolygónkról is látszana, épségünket azonban nem fenyegetné.

A belőle származó kisebb törmelékek persze eltalálhatnák a Földet, ezek viszont aligha lennének képesek károkat okozni, minden bizonnyal elégnének a légkörben. A Hold felszínén viszont maradandó nyomot hagyna a becsapódás: egy körülbelül 2 kilométer széles kráter keletkezne – írja a New Scientist.

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a jelenlegi adataink az aszteroidáról földi távcsöveken alapulnak, ezért pontatlanok. Éppen ezért tavasszal ráállítják a James Webb űrteleszkópót a kisbolygóra, hogy minél behatóbban tanulmányozhassák.

A tudósok úgy vélik, amint jobban megismerik az égitestet, a becsapódási esélyek a nullához fognak közelíteni. Ez történt 2004-ben is, amikor egy Apophis nevű aszteroida becsapódási esélyét 2,7 százalékosra becsülték, később azonban – további megfigyeléseknek köszönhetően – ez a szám nullára módosult.

Kapcsolódó
Megnőtt a Föld felé tartó aszteroida becsapódásának esélye

A szakértők szerint továbbra sincs ok a pánikra.

The post Akár a Holdba is csapódhat a felénk tartó aszteroida first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest