Még az óvszer sem akadályozza meg ezeknek a baktériumoknak az átadását

Thumbnail for 6349010

Egy új tanulmány szerint a férfi és női szexuális partnerek közösülés közben nyomokat hagynak genitális mikrobiomjukból a másik intim testrészein, még akkor is, ha óvszert használnak – írja a LiveScience.

Az iScience folyóiratban február 12-én megjelent tanulmányt végző kutatók ezt a szexuális eredetű mikrobiomot szexómána nevezték el. A kutatás során 12 monogám heteroszexuális pártól vettek mintát egy absztinens időszak után, majd röviddel szex után. Az ezt követő elemzések arra engedtek következtetni, hogy a kiinduláskor minden férfi és női résztvevőnek egyedi mikrobagyűjteménye volt az intim testrészeinél, a behatolás után azonban ezeknek egy része kölcsönösen átkerült partnereikhez.

A kutatás szerint kijelenthető, hogy a női résztvevők genitális mikrobiomjában nagyobb mennyiségű baktérium volt, mint a férfiaknál: átlagosan 8038 baktérium genetikai szekvenciát figyeltek meg a nőknél, míg a férfiaknál 6661-et. A hímek azonban nagyobb változatosságot mutattak a baktériumfajok között, körülbelül kétszer annyiféle baktérium volt jelent, mint a hölgyeknél.

A kutatók felhívták a figyelmet, hogy a 12 párból három óvszert használt közösülés közben, ami befolyásolta, hogy milyen mennyiségű és pontosan milyen fajta mikrobák kerültek át a partnereikhez, de nem akadályozta meg a szexszóma átadását.

A további kutatások során a tudósok azt remélik, hogy ez a kutatási irány segíthet a szexuális zaklatás elkövetőinek azonosításában. Ezekben az esetekben a nyomozók általában a női nemi szervek területén talált spermiumokból vett DNS-mintákat elemeznek, azonban ha nem találnak ilyet, az negatívan befolyásolhatja a nyomozást.

Dr. Brendan Chapman, a Murdoch Egyetem kutatója jelezte: a mikrobiális transzfert az sem befolyásolta, hogy a férfiak körül voltak-e metélve, ahogy az sem, hogy valamelyik partnernek volt-e szeméremszőrzete. Azt azonban megjegyezték, hogy a nők genitális mikrobiómájának összetétele a menstruációs ciklusuk különböző pontjain változott, ami befolyásolhatja a jövőbeni tesztek eredményeit.

The post Még az óvszer sem akadályozza meg ezeknek a baktériumoknak az átadását first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest