Újabb bűncselekménnyel gyanúsítják az Integritás Hatóság elnökét, a KNYF szerint Bíró egy családi ismerőst is felvett fél évre 12 millióért

Thumbnail for 6349138

Újabb bűncselekmények gyanúja miatt hallgatta ki csütörtök reggel a Központi Nyomozó Főügyészség Biró Ferenc Pált, az Integritás Hatóság elnökét. A hivatali visszaélés mellett már összesen 87 millió forintos hűtlen kezeléssel is gyanúsítják.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a gyanúsított idézésre jelent meg a védőjével együtt az ügyészségen.

Nem tett vallomást, és az ügyvédjével együtt panasszal élt a gyanúsítás ellen

– mondta az ügyész.

A megalapozott gyanú szerint Biró Ferenc Pál az Integritás Hatóság elnökeként 2023 január elsején megbízási szerződést kötött egy külföldi székhelyű gazdasági társasággal azért, hogy a társaság segítse az Integritás Hatóságot brüsszeli székhelyű diplomáciai külképviselet felállításában és működtetésében.

Az ügyészség azt közölte, hogy az Integritás Hatóság magyar autonóm államigazgatási szerv, diplomáciai külképviselet létesítésére nem jogosult. Az Integritás Hatóság e szerződés alapján mintegy 17 millió forintnak megfelelő eurót fizetett ki a társaságnak. Biró Ferenc Pál az Integritás Hatóság elnökeként 2024 áprilisában két újabb szerződést kötött ugyanezzel a külföldi gazdasági társasággal.

Hozzátették, az egyik határozott időtartamra szóló, tanácsadói szerződés az Integritás Hatóság stratégiai kommunikációját hivatott támogatni az Európai Unióban. Az Integritás Hatóság feladatainak ellátáshoz a szerződésben írt feladatok elvégzése nem volt szükséges.

A másik szerződés határozott időtartamra szóló, tanácsadói szerződésben a gyanúsított lényegében a hatóság feladatkörének ellátásához nem tartozó lobbi tevékenységgel bízta meg a céget. A két szerződésre Biró Ferenc Pál rendelkezése alapján az Integritás Hatóság összesen ezidáig mintegy 45 millió forintnak megfelelő eurót fizetett ki.

ugyeszseg

Az Integritás Hatóság elnökeként Biró Ferenc Pál a megalapozott gyanú szerint – az Integritás Hatóság feladatköréhez kapcsolódó végzettséggel nem rendelkező – családi ismerősével közszolgálati jogviszonyt létesített az Integritás Hatóságnál bruttó kétmillió forintos havi fizetésért. A férfi a létrehozni tervezett ún. Integritás Akadémia mellett működő háromfős Rektori Tanács tagja lett volna, és a tantervi tematika kidolgozásában vett részt.

Az akadémia semmilyen módon nem kapcsolódott az Integritás Hatóság feladatköréhez, olyan témakörökben tervezett oktatást, mint „A halál hagyományos és modern értelmezése és a létkorrupció összefüggései. A halál utáni exisztencia és az integritás helyreállítása.” A férfi közel 12 millió forintos juttatást kapott a mintegy hathónapos közszolgálati jogviszonya alatt.

A megalapozott gyanú szerint Biró Ferenc Pál az államháztartásról szóló törvényben foglalt gazdálkodási szabályokat megszegve, a korábbi gyanúsításban foglaltakkal együtt összesen közel 87 milliós vagyoni hátrányt okozott az Integritás Hatóságnak.

The post Újabb bűncselekménnyel gyanúsítják az Integritás Hatóság elnökét, a KNYF szerint Bíró egy családi ismerőst is felvett fél évre 12 millióért first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest