Elmondta egy balesetben megsérült lány a kórházban, hogy évek óta fogva tartják és milyen szörnyűségeket művelnek vele

Thumbnail for 6349446

Egy közlekedési balesetnek köszönheti egy fiatal lány, hogy megmenekült az emberkereskedők fogságából. A fiatal ugyanis megsérült, ezért kórházba vitték a baleset után. Amikor a rendőrök bementek hozzá, hogy meghallgassák, akkor a lány a baleseten kívül egészen döbbenetes dolgokról beszélt nekik.

Elmondta, hogy az elmúlt években fogva tartották őt, és most először volt lehetősége arra, hogy segítséget kérjen. Kiderült, hogy az akarata ellenére többször is Németországba vitték, ahol idegen férfiaknak kellett szexuális szolgáltatásokat nyújtania.

Nem ő volt az egyetlen, ugyanis a sápi férfi irányítása, valamint a bandája felügyelete mellett több lányt is elszállásoltak a külföldi bordélyházakban, és prostitúcióra kényszerítették őket.

– közölte közleményében a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A család tagjai többször is bántalmazták a lányt, az általa keresett pénzt pedig elvették. Amikor Magyarországon tartózkodtak, akkor szigorú felügyelet alatt mindenhova elkísérték, és azzal fenyegették, hogy megölik, ha elszökik tőlük.

A négy gyanúsítottat elfogták, és hármukat őrizetbe vették. Emberkereskedelem és kényszermunka bűntett miatt kell felelniük.

The post Elmondta egy balesetben megsérült lány a kórházban, hogy évek óta fogva tartják és milyen szörnyűségeket művelnek vele first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest