Elismerte a japán külügyminiszter, hogy a Budapesten meggyilkolt japán nő már 2022-ben segítséget kért

Thumbnail for 6349651

A japán külügyminiszter megerősítette azt az információt, hogy a nemrégiben Budapesten meggyilkolt japán nő már 2022-ben segítséget kért a nagykövetségtől családon belüli erőszak miatt – Ivaja Takesi erről szerdai sajtótájékoztatóján beszélt.

A Tokyo Weekendernek a HVG által szemlézett cikke szerint a nő a volt férje ellen tett panaszt, majd a nagykövetség a rendőrséghez irányította, ám a hatóságok nem tettek semmit. Takesi szerint a nagykövetség „megadta a szükséges támogatást”, a nő halálát pedig nagyon fájdalmasnak nevezte.

A kétgyermekes anya január 29-én egy V. kerületi lakástűzben vesztette életét, majd a rendőrség napokon keresztül azt állította, hogy az első adatok alapján nem történt idegenkezűség, és hogy ágyban dohányzás miatt gyulladt ki a lakás. Azonban mind a nő barátai, mind a Patent Egyesület azt állította, hogy a nő sohasem dohányzott.

Az áldozat többször kért segítséget a rendőrségtől, feljelentést is tett, de hiába, holott a volt férje, egy ír állampolgár egyszer azt is írta neki, hogy „fájdalmas, lassú halált fogsz halni”.

Végül a rendőrség február 4-én bejelentette, hogy a kamerafelvételek megvizsgálása után „fordulat állt be a nyomozásban” és már emberölés miatt nyomoznak. Nem sokkal később letartóztatták a volt férjet, majd a rendőrségen is belső vizsgálat indult a nő novemberi elutasított feljelentése miatt, öt belvárosi rendőrrel szemben pedig fegyelmi eljárás indult.

A tragédia felbolygatta a bántalmazott nők helyzetével kapcsolatos társadalmi párbeszédet, így újra felszínre kerültek a rendszerszintű problémák, amelyek meggátolják, hogy az áldozatok időben segítséget kapjanak – erről itt írtunk bővebben:

Kapcsolódó
„Meneküljenek! Fogják, ami nélkül nem tudnak élni, és ne nézzenek hátra!” – súlyos problémákat jelez a meggyilkolt japán nő ügye

Mérő Vera jogvédőt, Gál András ügyvédet és Végh József kriminálpszichológust kérdeztük a tragédia apropóján.

The post Elismerte a japán külügyminiszter, hogy a Budapesten meggyilkolt japán nő már 2022-ben segítséget kért first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest