Vomberg Frigyes a Séfek Séfe új zsűritagjáról, Tischler Petráról: Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el a poénokkal

Thumbnail for 6349806

Megkezdődtek a Séfek Séfe hetedik évadának forgatásai, ami idén Wolf András nélkül zajlik: a séf helyét Tishler Petra vette át Krausz Gábor és Vomberg Frigyes mellett a zsűriben. Utóbbi nemrég a Riposttal beszélgetett arról, hogyan érinti Wolf távozása és Tischler érkezése.

Nagyon sajnálom, hogy András elment a triumvirátusból, mert nagyon régóta ismerjük egymást, mégis 6 évadot együtt megcsináltunk, úgyhogy mondhatom azt, hogy már a nézését meg a járását is ismerjük egymásnak. A barátság ettől mindig is független volt, csak a műsor még jobban összehozott minket. Tehát volt egy közös kapocs. Olyan, mint egy közös gyerek. Mi alakítottuk ezt a műsort az elejétől, a nulláról

– fogalmazott Vomberg.

Mondhatom, hogy azért teljesen más, hogy egy csinos fiatal hölgy is velünk van. Mert mások a poénok, más minden, más a megnyilvánulás, más a reakció. Igyekszünk erre odafigyelni, hogy a poénokkal nem szabad a másikat megbántani, ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el. Petra szerintem egy nagyszerű lélek, nagyon jó szakember is, nagyon szép, csinos, dekoratív hölgy, meglátjuk majd, milyen lesz a közös munka.

Amikor arról kérdezték, szerinte milyen előnnyel járhat az új kolléga érkezése a műsorba, a séf azt felelte, szerinte Tischler mindenkit levesz majd a lábáról a mosolyával, emellett pedig, mivel sok mindenben kipróbálta már magát, tanulhatnak is egymástól.

Azért lássuk be, hogy itt férfiak is jelentkeznek és meglátnak egy vagabund csajt. Ez olyan, mint amikor a csajok nekiállnak motorozni. Jól nyomják, hogy milyen vagányok, itt ugyanez van. A másik az, hogy ő is nagyon sok mindenben kipróbálta magát, nagyon sok helyen járt már külföldön. Szerintem egy jól képzett szakács! A mi szakmánk olyan, hogy mindig lehet újat tanulni mindenkitől, akár egy 20 éves fiataltól is, és igenis tanulni kell egymástól, ez soha nem szégyen

– tette hozzá.

Kapcsolódó
Női séffel bővül a Séfek Séfe zsűrije

Tischler Petra csatlakozik Krausz Gáborhoz és Vomberg Frigyeshez.

The post Vomberg Frigyes a Séfek Séfe új zsűritagjáról, Tischler Petráról: Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el a poénokkal first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest