Épületeken, lépcsőkön, ütött-kopott folyosókon vezetnek át. Rendőrök mindenhol. Nem egy vidám hely. Pár perc vonulás után megint valami lepusztult lyukban kötünk ki. Ám itt nem az ismerős és számomra oly kedves arc vár, akire számítottam. A szakállas, egyébként elsőre jó fejnek tűnő ügyvéd bemutatkozik, és közli, hogy ő még csak nem is a kirendelt ügyvéd, hanem annak a helyettese, mert ő épp nem ért rá. Ilyen is van. Fasza. De kurva mindegy. Azt se tudom még mindig, hol vagyok. Mire megnyugtat, és elmondja, hogy nem sokat tud az ügyről, de az ügyirat sorszámából arra következtet, engem megfigyeltek, így kaphattak el. Ő azt javasolja, ne tegyek vallomást, elvégre csak a gyanúsítást ismerjük, részleteket semmit. Így lesz, ha ön mondja. Ez most a legjobb, amit tehetek, míg a saját ügyvédem át nem vesz. Róla egyelőre nem tudni semmit. Mindezt még kettesben. Azután be az irodába. Helyes, fiatal nyomozó hölgy kezd vallatni. Az ügyvéd előadja, hogy nem kívánunk vallomást tenni. Oké, jegyzőkönyv, megint aláírok egy halom papírt, és közben befut az ügyvédem a szokásos komótos járásával és derűs, bizakodó mosolyával.

– Szevasz! – üdvözlöm. – Honnan tudtad, hogy itt vagyok? Jolcsy jól van? Mit kell ilyenkor csinálni? Nagy a szar?

Rövid konzultáció, mielőtt visszamegyünk megtenni a folytatólagos vallomást. Szerinte akkor járok a legjobban, ha elmondom az igazat. Ha bevallom, hogy fogyasztó vagyok, és hogy kitől van a cucc. Ha kérdésekre is válaszolok, az segít mihamarabb kimászni a szarból. Hathatós együttműködés a szervekkel, javasolja az ügyvéd, ez mindenképp enyhítő körülmény lesz a végén. Oké, legyen, ha ezt mondod, te vagy a szakember.

Újra be a kis hölgyhöz. Minden kérdésre remegve válaszolok, majd behoznak egy papírt négy fotóval. Rábökök régi cimborámra. Fáj a szívem, de ez most kurvára nem a régi barátságok ideje, inkább az igazságé. Ha meg akarom úszni, muszáj lesz őszintén. Ez itt már nem vicc. Élet-halál kérdés. Elég volt nyolc óra ízelítő a bezártságból. Megint egy halom papír. Aláírom. Egy másik szobában fotókat készítenek rólam, klasszikus centi mellett, ahogy a kurva filmekben. Aztán egy pálcikával, mint egy fültisztító, benyúlnak a számba, és a nyelvemet kapirgálják vele. Ez a nyálminta a DNS-minta. Lefotózzák a tetoválásomat elölről, hátulról, oldalról. Mindkét vállamon, mindkét karomon. Ujjlenyomatot vesznek mind a tíz ujjamról. Aztán tenyérlenyomatot. Majd tenyér éle lenyomatot. Tiszta fekete lett az összes kezem a tintától meg az egész szarakodástól.

Közben az ügyvédem mosolygó és nyugtató tekintete jótékony hatással van rám. A gyenge, szar, erőltetett poénjainkon a műveletet vezető másik hölgy is elmosolyodik. Mintha kissé oldódna a tragikus hangulat. Az ügyvédemmel lemegyek egy cigire, amiből rögtön kettő lesz, mert a jelenlévő fiatal rendőrnek megesik rajtam a szíve. Életmentő most a füstös bűzrudacska, bár amúgy alapesetben nem dohányzom. Szimpla stresszoldás. Vissza fel, miután végzünk. A folyosón elcsípünk valakit. Elég szar hírei vannak. Ezért meg azért – egy kurva szót sem értek belőle – muszáj lesz kezdeményezniük az előzetes letartóztatásomat. Egyelőre még csak őrizetbe vettek, az maximum 72 óra. Paff. Fuck. Lepereg előttem az életem, de minimum az elkövetkezendő hétvége összes programja – ezeket már tuti buktam. Jolcsy kész lesz. Anyámék dettó. Ezt már sehogy nem úszom meg kibaszott nagy cirkusz nélkül.

Hamarosan, már jócskán éjszaka megjön értem két újabb rendőr. Átvisznek a Gyorskocsi utcába. Ott leszek legkésőbb három napig, míg az ügyészség dönt a további sorsomról. Egyelőre annyi biztos, hogy a háromnapos őrizetbe vétel egy tárgyalással zárul majd, ahol eldől az azt követő sorsom. Ennyi idő alatt kell dönteniük arról, hogy letartóztatnak-e. Ez a két kolléga is tök normális. Udvariasak, készségesek és korrektek. Lent a belső udvaron megint aláírok egy rakás papírt, majd újra bilincs, vezetőszár, be az autóba. Elbúcsúzom az ügyvédtől egy utolsó cigivel, jobb híján. Vállára hajtott fejjel fejezem ki lojalitásomat, barátságomat.

– Szevasz, barátom, mindent hálásan köszönök neked.

– Ne aggódj, Zoli, mindent megteszek, hogy mihamarabb kihozzalak innen.

A VIII. kerületi fogdából át a budapesti éjszakán, a körúton, a Nyugatin. Egy hangyányit kissé szabadabbnak érzem magam. Már amennyire egy fémkarperccel a csuklómon ez lehetséges egy rendőrautóban. A két új őröm jelenléte megnyugtató, jó kisugárzásuk van. Segítenek tudomásul venni a sorsom, bár előadják, hogy a Gyorskocsiban azért nem lesz minden ilyen vidám. De azt is hozzáteszik, hogy ott is, mint mindenhol, működik az amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Ez kissé megnyugtat. Tudom, milyen vagyok. Nem vagyok bűnöző, nem vagyok szarfej. Kultúrember volnék, vagy mifene. Azért a Nyugati környékén megdobban a szívem az autó ablakából. Az én gyönyörű kis Jolcsykám vajon hogy van? Mennyire lehet ki szegény? Hogy lehettem ekkora nagy marha? Soha életemben nem volt dolgom a rendőrséggel. Illetve egyszer, több mint tíz éve, de az egy egészen más sztori volt.

(…)

Már nagyon késő éjszaka lehet, amikor megérkezünk a Gyorskocsiba. Itt már súlyos rácsok. Szűk folyosók. Bilincses, vezetőszáras alakok, szintén két kísérővel. Ide hozzák az őrizeteseket szerte a városból. A két rendőröm között valahogy biztonságban érzem magam. Mondják, hogy azért itt már hétpróbás zorall arcok is megfordulnak szép számmal, de nem valószínű, hogy egy ilyennel kerülnék egy zárkába. Elvégre a büntetés-végrehajtási alkalmazottaknak sem érdeke, hogy ügy legyen. Főleg, ha ismert arcról van szó.

Folyosók, zárak, rácsok. Sok rendőr, bennfentes környezet. Rideg, zord világ. Az orvosi irodával kezdünk. Súlyos sorban állás van, mindenkin bilincs. Fejenként két rendőrkísérő. Az én két kísérőm anyázik egy párat. Ők már tudják, hogy hosszú menet lesz, amikor látják, mennyien várakozunk. Ráadásul a harmadik társuk elfelejtett húgyos dobozt hozni magával. Most derül ki, hogy tőlem még gyorsteszt mintát se vettek. A kurva istenit, itt leszünk egész éjszaka, pedig kurvára nem ez lenne a dolgunk, morogja az egyik rendőr rettenetesen dühösen. Bocsánatot kérek. Nem a maga hibája, Zoltán. Közben jönnek az újabb rabok. Egy fura, félelmetes arc. Filigrán, vékony, nagyon hülye vigyorral. Mintha örülne ennek az egésznek. Bizalmaskodik a fogvatartóival, igazi hülyegyerek, végig röhög. Csak nehogy ezzel kerüljek egy zárkába! Meg a többivel se. Nagyjából egy óra múlva bejutunk az orvosasszony elé.

– Vetkőzzön le!

Vetkőzöm. Ugyan mit tehetnék? Ez már a második meztelenre vetkőzésem, mert a VIII. kerületben is meztelenre vetkőztettek. Illetve hát nem gondolták, hogy nincs rajtam alsónadrág, de miután én csak fél órára ugrottam ki a lakásomból délelőtt, ezért egy szál nadrág, egy szál póló, az a mocskos, kék, szakadt sídzseki, illetve egy cipő volt rajtam. Egyébként se hordok alsógatyát márciustól októberig, lazában tolom nyáron. Így, amikor azt mondták, hogy vegyem le a nadrágomat meg a pólómat, gyakorlatilag nem maradt rajtam semmi. Ahogy az első alkalommal, úgy most se számított az orvosasszony, az asszisztense meg a többi rendőr arra, hogy ott állok majd egy szál faszban.

– Nincs rajtam alsónadrág, ha nem probléma.

– Akkor takarja el, mint a focisták. Forduljon meg!

Mutatom a szőrös seggem.

– Öltözzön fel! Van valami betegsége?

– Nincs.

– Érzékeny gyógyszerre?

– Nem.

– Alkoholt fogyaszt?

– Alkalmanként, csak bulikban.

– Ez nem egy buli. Dohányzik?

– Maximum egy-két szálat.

– Kábítószerezik?

– Füvezek, igen. Elalváshoz és alkotáshoz használom, de csak esténként, illetve alkalmanként, bár már kb. 20-25 éve. Inspirál, tudja, divattervező vagyok, afféle művészember.

Kurva nehezen megjön a pisis doboz is. Már mindenki feszült, menne a dolgára. Lehet vagy éjfél. Csak én vagyok nyugodt. Nekem tuti van itt három napom, de kettő biztosan. Az egyik őröm végignézi, ahogy belevizelek a tégelybe. Nem veszít szem elől, bejön velem a budiba, és végignézi. Végül is ezért vannak itt. Hátha van nálam egy tiszta pót-húgycsomag…

– Háromnegyedig töltse meg, és rendesen zárja le.

– Oké, rendben.

Így teszek. Vissza az orvosasszonyhoz. Oké, mehet. Egy másik szobában, egy másik előadó hölgy előtt újra meztelenre vetkőztet egy marcona, egyáltalán nem kedves, baszott nagydarab fogdaőr. Végigpásztáz egy detektorral. Úgy tűnik, a kézi fémdetektor itt alapvető eszköz. Öltözzön fel! Újra bilincs, miután aláírtam megint egy rahedli papírt, igazolást, átvételit, átadásit, nem tudom, mit.

– Tegye előre a kis kezét!

Rábasz a marcona két pokrócot, egy ágyneműt, egy szappant, egy fogkefét meg egy fogkrémet a kinyújtott kezeimre, és utamra enged. Mehet. Már kurva késő van. Bőven elmúlt éjfél. Elbúcsúzom két alkalmi partneremtől, megköszönöm az emberségüket, és irány a zárt világ. Baszott nagy fémajtók, rácsok mindenhol. Kártyás csipogók, nyitók. Újabb zárak, rácsok, lépcsők, szűk folyosók. Hideg az egész. Hűvös. Sötét. Nyomorult hatvanas izzók világítanak mindenhol. Elbaszott egy világ. Magam elé tartott kézzel, rajta az ágyneműkkel megyek, míg végül egy labirintusszerű útvesztő végén eljutunk a zárkámba.

– Menjen be, és húzza fel az ágyneműt! Volt itt leprás, tetves, rühes, mindenféle fajta, nehogy elkapjon valamit.

Ja? Az fasza.

– Jó éjszakát!

– Jó éjszakát!

– Elnézést, alig ettem még ma. Kaphatok valamit enni?

– Jön a reggeli 8-kor.

– Ja, köszönöm!

– Jó éjszakát!

Egész normális, kulturált zárka. Két ágy a szoba két ellentétes oldalán, rajtuk koszosfehér vagy nem is tudom, milyen színű, vastag, PVC-vel burkolt matrac, kb. 5 cm vastag. Retkes, barnás, szürkés koszfoltok rajta. Megfordítom, a hátoldala egy fokkal talán jobb. Felhúzom az ágyneműt, és letakarom a lepedővel a PVC matracot. Ez lesz a legkisebb gondom. Kicsit szűk a párnahuzat, de mit számít? Szétnézek. Fém, csiszolt acél mosdótál, viszonylag modern, dizájnos, mint a reptereken. Hozzá hasonló anyagú, hideg, fém WC-csésze, ülőke nélkül a sarokban egy fém csapóajtó mögött. Ami fölött egyébként simán belátni. A WC-be. A zárka körülbelül 4×5 méteres, lejárom párszor tyúklépésben. Viszonylag tágas, új padlóburkolattal és meglepően fehér falakkal. Három nagy neoncső világít a mennyezeten vakítóan fehéret. Van még két kurva nagy rácsos ablak bukóra nyitva. Nem is lehet tovább nyitni. Hűs levegő árad befelé és fura monoton zaj. Talán valami szellőztető lehet. Fogat mosok. Elfáradtam. Lefekszem. Joccakát. Azt a kurva!

Herczeg Zoltán: Divatmajom ketrecben

Troubadur Books , 2023

The post Anyaszült meztelenre vetkőztették a rendőrök az ismert magyar divattervezőt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu