A Kincsvadászok egyik múltheti adásában Fertőszögi Péter védelmébe vette Fejes Tamást: egy Belgiumban vásárolt csillár érkezett a stúdióba, amiről Megyesi Balázs műtárgyszakértő hamar kiszúrta, hogy nem antik, és a műkereskedők sem lelkesedtek érte, Nagyházi Lőrinc azonban azt mondta, szerinte a Tankcsapda dobosához illene a darab. Fertőszögi ekkor jelezte, hogy szerezte valamit tisztázni.
Ez most nem fraternizálás a Tomival, mindenkinek mondom. Szóval az a helyzet, hogy attól, hogy valami minőségtelen, az nem azt jelenti, hogy a Fejes Tominak kell megvenni. Fejes Tominak van kvalitásérzéke. Megveszi a vicces, a geges dolgokat, de kifejezetten akkor, ha lát benne valamit. És ezt azért mondom, mert sokszor itt elhangzik az, hogy »ez olyan ronda, hogy majd a Tomi megveszi”. Nem. Azért azt figyeljétek meg, hogy ha ő vesz valamit, akkor a rondaságban is van valami szerethető.
A hírről a Bors is beszámolt, cikkükre Fejes a következőket reagálta:
Nagyon megtisztelőek voltak Péter szavai, nagyon tiszteljük egymást. És tényleg így van, ami sérült, rozsdás, giccses, törött, vagy éppen csak szimplán gagyi, arról a legtöbben meg vannak győződve, hogy én megveszem. Pedig nem így van, nem kell a szart rám önteni! Voltak a műsorban mellényúlásaim, valóban nem vagyok műtárgykereskedő, de ami érdekel, ami tetszik, annak utánanézek, mindent elolvasok róla. Ráadásul a Romkocsma is megszűnt, már oda sem vásárolok! De a vicces, jópofa tárgyakat megveszem, ha tetszik, néha még magasabb áron is
– fogalmazott a zenész, aki a portálnak azt is elárulta, hogy gyakran kapnak sértő, bántó kommenteket, aminek jelentős része tudatlanságból fakad.
Például sok kritika van, hogy nem piaci áron vásárolunk, de hát mi kereskedők vagyunk, akik ha valamit megveszünk, azért tesszük, hogy haszonnal eladjuk. Másrészt ez a műsor idén is, ahogy tavaly is, hónapokkal korábban lett forgatva. Tehát mondjuk egy arany, vagy ezüst tárgynál az aznapi (forgatás napi) árat vesszük figyelembe, persze, hogy ez az ár most már más, amikor adásba kerül a műsor, most egekben van ezeknek az ára!
– tette hozzá.
The post Fejes Tamás az eladókról, akik sérült, gagyi tárgyakat akarnak rásózni a Kincsvadászokban: Nem kell a szart rám önteni! first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu