Pénzt kérnek a diákoktól, hogy eltegyék az elvett mobiljaikat

Thumbnail for 6380506

Nem elég, hogy kötelező leadni a diákoknak a mobiljukat az iskolában egy kormányrendelet értelmében, egyes helyeken még bérleti díjat és kauciót is kérnek tőlük, hogy használják az iskoláknak adott szekrényeket a Népszava szerint.

Az esetre a nyíregyházi Zay Anna Technikum és Kollégium egyik végzős diákja hívta fel a figyelmet: náluk az iskolában kötelező, ötezer forintos letéti díjat kérnek a tanulóktól azért, hogy kulccsal zárható szekrényekben tárolhassák mobiltelefonjaikat, amiket egy tavaly bevezetett kormányrendelet miatt már nem tarthatnak maguknál a tanítási idő alatt – írta a Népszava. Miután a lap érdeklődött a fenntartónál, az intézkedést visszavonták, a pénzeket visszaadták a diákoknak.

A „szekrénypénz” szedése azonban nem egyedi eset, vannak olyan iskolák, ahol háromezer forint kauciót és háromezer forint bérleti díjat kell fizetni a szekrények használatáért a Népszava szerint.

A mobiltelefonok zárására szolgáló szekrények beszerzése egyes tankerületeknél olyan fontos volt, hogy az iskolák kérés nélkül is kaptak, noha más alapvetőbb eszközök beszerzésére irányuló kéréseiket évek óta pénzhiányra hivatkozva utasítják el a 24.hu információi szerint.

The post Pénzt kérnek a diákoktól, hogy eltegyék az elvett mobiljaikat first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest