A IX. kerület ezen részén az elmúlt két évtizedben hihetetlen sebességgel nőttek ki a földből a társasházak, felváltva a gyártelepeket. Ennek a sornak legújabb eleme a Nemzeti Színháznak és a MÜPA-nak is otthont adó Millenniumi Városközpontban, a Vaskapu és a Vágóhíd utca sarkán születő Metrodom Green, amivel a beruházónak egyértelmű célja volt: egy fenntartható, energiahatékony és zöld megoldásokkal teli lakóparkot akart létrehozni a gyorsan fejlődő negyedben. Ennek a végeredményét most minden érdeklődő láthatja, hiszen a fejlesztés első ütemében megvalósult épület
március 21-én, illetve 22-én megnyitja a kapuit, megmutatva azt az irányt, amit a jövő ingatlanfejlesztései képviselnek majd. Ezen a két napon természetesen nem csak a belső kert és a vonzó közösségi terek, de a mintalakás is látogatható lesz, ahol bárki meggyőződhet arról, hogy némi odafigyeléssel mennyire élhető, harmonikus élettereket lehet létrehozni. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A Metrodom a kitűzött céljait az utcai homlokzatokon is érzékeltette, hiszen a város felé mutatott arc képét növényládák, illetve növényfuttató rácsok dominálják, amiknek segítségével a következő években örökzöld futónövények hálózzák majd be a tövében még egy GreenGo-, és egy Bubi-állomást is rejtő épületet.
A pihentető zöld
A többi pozitívum észrevételéhez az embernek lakóként, vagy legalább vendégként kell átlépnie a kaput, hiszen az alacsony épületszárnyakra helyezett intenzív zöldtető növényzetét, a 2500 négyzetméteres, díszmedencét is rejtő belső parkot – ahol a teremgarázst több ponton áttörő vastagságú talajrétegben nagyra növő, árnyékot adó fák is megélnek–, a közös használatú napozótetőt, a közös konyhát is rejtő grillteraszt, a fitnesztermet, a szaunákat illetve a co-working irodát csak ők használhatják.
Alacsony marad a rezsi
A rezsiköltségek csökkentését persze nem csak a mikroklímát élvezhetőbbé tévő zöld, de a megújuló energiaforrások, illetve okosmegoldások használata is segíti: ilyen az esővizet, illetve a légkondicionálók kondenzvizét egyaránt összegyűjtő, majd azt a növények öntözéséhez felhasználó automata rendszer, a mélygarázsok valamennyi autóbeállójához tartozó elektromos töltőállomás, vagy épp a saját fejlesztésű hibrid Dual Eco-rendszer, ami a tetőn lévő hőszivattyúkból érkező energiát és a városi hálózatból érkező gázt költséghatékony módon szabályozza, továbbá a tetőn elhelyezett napelemek, melyek a társasház által felhasznált áram mennyiségét csökkentik, ezek által minimalizálva a fenntartási költségeket.
A zöldfelületeknek nyilvánvalóan nem csak az ember lelkére, de a komfortérzetére is van hatása: a homlokzaton az ugyanis plusz hőszigetelésként működik, így az ember ritkábban érzi szükségét annak, hogy elindítsa a hűtést.
A Metrodom Green 516 lakásának mindegyike legalább A energiahatékonyságú, amelyhez a lakások alapfelszereltségének részét képző okosotthonrendszer is hozzájárul.
Előnyös lakásvásárlás
A takarékosság, illetve a pénzügyi tudatosság persze nem csak a társasház életében, de a leendő lakókéban is fontos szerepet kaphat, hiszen több módja is van annak, hogy előnyös kondíciók mentén jusson itt az ember otthonhoz: ezek egyike a lakópark úgynevezett rozsdaövezeti akcióterület-státusza, ami komoly megtakarítást, az 5%-os ÁFA-tartalom visszaigénylésének lehetőségét ígéri*.
A másik út a 2025-ben kamatot fizető, továbbá lejáró állampapírok felhasználása, hiszen ahelyett, hogy ezt az összeget visszaforgatnánk egy újabb állampapírba, akár az ingatlanbefektetés mellett is dönthetünk. A 2023-ban indult beruházás első üteme már elkészült, így az új lakásra vágyók akár azonnal le is csaphatnak új otthonukra, vagy regisztrálhatnak a második ütem előértékesítésére.

Kinyílnak a kapuk
Ezt a komoly döntést a Metrodom egy regisztrációhoz kötött nyílt nappal is igyekszik segíteni, így 2025. március 21-én, illetve 22-én finom falatokkal, tavaszias hangulatban, mesés díszek között várja az érdeklődőket, akik a már említett mintalakás, a belső kert, illetve a tetőterasz mellett megnézhetik a közösségi tereket is, valamint minden kérdésükre választ kaphatnak egy vezetett túra keretein belül.
*A rozsdaövezeti akcióterületen létesített lakóingatlanban kialakított lakások vásárlásához kapcsolódó adó-visszatérítési támogatásról szóló 444/2021. (VII. 23.) Kormányrendeletben meghatározott feltételek szerint az abban meghatározott igénylők számára.
The post Első lakóit várja a Metrodom zöld arcú budapesti társasháza, a nyílt napon bárki körbejárhatja first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu