Szerényebb autókkal is beéri az Integritás Hatóság, letettek a luxusterepjáróról is

Thumbnail for 6381468

Tavaly decemberben kiírt egy gépjárműbérlésre közbeszerzést az Integritás Hatóság (IH). Az Átlátszó információi szerint a paraméterek alapján lett köztük Mercedes-Benz GLE 450, egy Mercedes E és Skoda Superb is.

Bár volt két érdeklődő, a tender eredménytelen lett, ebben közre játszhatott az is, hogy januárban rendőrségi nyomozás indult az IH elnöke, Biró Ferenc ellen hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújával, mert az ügyészség szerint a felesége használta a Hatóság által bérelt Mercedes luxusterepjárót, pont olyat, amilyen a decemberben kiírt közbeszerzésen is szerepelt. Biró Ferenc tagadta, hogy a feleségének béreltek volna autót, annyit ismert el, hogy néha elment boltba az ő hivatali autójával, ami szerinte nem ütközik jogszabályokba.

Februárban új közbeszerzést írt ki az IH, most már szerényebb igényekkel: a luxus SUV már nem szerepelt benne, így 16 jármű helyett csak 15-re kértek ajánlatot. A műszaki paraméterek szerint az IH már beéri Skoda Octaviákkal is, legalább is az Átlátszó szakértője szerint a kiírás szerint az autók többségükben Octaviák vagy ahhoz hasonlók lehetnek, és nem is kell már újaknak lenniük.

The post Szerényebb autókkal is beéri az Integritás Hatóság, letettek a luxusterepjáróról is first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest