Katonai büntetőeljárás indult Bozsó Zoltán, a Budapesti Fegyház és Börtön távozó parancsnoka ellen – tudta meg a 24.hu. A Belügyminisztérium korábban azt közölte, hogy Bozsó lemondott a hivatalos szolgálati jogviszonyáról.
Megkerestük a Központi Nyomozó Főügyészséget, hogy megtudjuk, mi áll a lemondás hátterében, és meggyanúsították-e a dandártábornokot valamivel. Az alábbi választ kaptuk Kovács Katalin szóvivőtől:
A Központi Nyomozó Főügyészségen katonai büntetőeljárás van folyamatban, amellyel kapcsolatban további adat jelenleg nem közölhető.
Megkerestük a BVOP-t is, hogy megtudjuk, pontosan mi történt, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.
Bozsó Zoltán az életrajza szerint 1990 és 2003 között váci rendőrkapitány volt, később a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatójaként is szolgált. Két évig a BRFK rendészeti helyettese volt, azután gödöllői rendőrkapitánynak nevezték ki. 2017 és 2018 között a tiszalöki börtön parancsnoka volt, ezután nevezték ki a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnokának.
Bozsó oktat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központjában, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Oktatási és Kiképző Központ által szervezett fogdaőri, valamint őr-kísérőőri szaktanfolyamon.
2021-ben kiérdemelte a Magyar Érdemrend lovagkereszt katonai tagozata kitüntetést.
The post Katonai büntetőeljárás indult ellene, ezért mondhatott le a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu