Ukrajna készen áll a tárgyalásra annak érdekében, hogy közelebb kerüljön a tartós békéhez – számolt be Donald Trump amerikai elnök washingtoni idő szerint kedden késő este a kongresszus két háza előtt tartott beszédében.
Az elnök elmondta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán államfő levélben tájékoztatta szándékáról.
Senki sem akarja jobban a békét, mint az ukránok. Én és munkatársaim készen állunk, hogy közösen dolgozzunk Trump elnök határozott vezetése alatt, hogy eljussunk egy tartós békéhez. Igazán értékeljük Amerika segítségét Ukrajna szuverenitásának és függetlenségének fenntartásában
– idézte Volodimir Zelenszkij levelét Donald Trump. „Értékelem, hogy elküldte a levelet” – tette hozzá az amerika elnök. Donald Trump azt is elmondta, hogy az ukrán fél arról tájékoztatta, hogy bármikor kész aláírni az Egyesült Államokkal kidolgozott gazdasági partnerségről szóló megállapodást. Az elnök egyben arról is beszámolt, hogy orosz részről határozott jelzést kapott arra, hogy Moszkva „készen áll a békére”. „Itt az idő arra, hogy lezárjuk az esztelen háborút, és annak érdekében, hogy véget vessünk a háborúnak, mindkét oldallal beszélni kell” – fogalmazott az amerikai elnök.
Az ukrán elnök kedden írt arról, hogy a pénteki washingtoni találkozójuk a Fehér Házban nem úgy alakult, ahogyan kellett volna. „Sajnálatos, hogy így történt. Itt az ideje, hogy helyrehozzuk a dolgokat. Szeretnénk, ha a jövőbeni együttműködés és kommunikáció konstruktív lenne” – tette hozzá. Trump és Vance azt állította, hogy Volodimir Zelenszkij nem köszönte meg az amerikai segítséget, bár a CNN összeállítása szerint ez valójában 33 alkalommal megtörtént. Kedd este aztán a Reuters több forrásból is úgy értesült, hogy a pénteki veszekedés után beállt lebénulás már nem jellemzi Trumpék ukrán kapcsolatait, sőt, a tervek szerint hamarosan aláírják az ásványkincsekről szóló megállapodást.
The post Trump: Értékelem, hogy Zelenszkij elküldte a levelet first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu