A január második hetében látott, 417 forintot közelítő mélypontról szépen lassan február második felére a 400 forinthoz közeli szintekre ereszkedett alá az euró árfolyama, és az elmúlt hetekben – rövid ideig tartó kilengésekkel – e lélektani határ környékén mozgott.
Csak idő kérdése és az euró árfolyama benéz 400 forint alá
– hangoztatta Orbán Viktor az erősödő trend közepén. A kormányfő „megerősítő” szóbeli intervenciója nyomán nemrég piaci pletykák terjedtek el arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank tényleges devizapiaci intervencióval igyekszik erősíteni a forintot azért, hogy hátszelet adjon a miniszterelnök akaratának . (A jegybankok az intervenciók során a deviza eladásával vagy vásárlásával avatkoznak be a piaci folyamatokba annak érdekében, hogy erősítsék vagy épp gyengítsék az árfolyamot.)
A kormányfő egy héttel később már a békével magyarázta a 400 forint alá bekúszó eurókurzust. Az erősödő trend ugyan a múlt hétvégén megtört, amikor a Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozóján összetűzés alakult ki a felek között, ám a forint csak egy rövid időre rugaszkodott el a lélektani szinttől, és erre a hétre visszakorrigált, így ismét feltűntek a 400 alatti árfolyamszintek.
„Nem lehet kizárni a lehetőségét, de nem gondolom, hogy jegybanki beavatkozásról lenne szó. Az elmúlt 33 évben – amióta a forintpiacon dolgozom – az intervenciók dinamikája nem ilyen volt. Amikor intervenció történik, akkor az árfolyam váratlan hullámokban szokott esni, miközben az elmúlt két hónapban azt láttuk, hogy a forint lassanként jön lefelé. Az intervenció során olyan kép rajzolódik ki, hogy miután az árfolyam esik egy viszonylag nagyobbat, a beavatkozás végén azonnal korrekció történik. Most viszont korántsem ezt tapasztalhattuk” – magyarázta lapunknak Kolba Miklós, az ING Bank senior treasury üzletkötője.
The post Kiderült, mekkora hatása lehetett Orbán Viktornak a forintárfolyamra first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu