Marozsán Fábián magabiztos győzelmet aratott a spanyol Pedro Martínez felett, ezzel bejutott a második fordulóba az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna 9,6 millió dollár összdíjazású férfi versenyében.
Az 54. helyével a legjobb magyarnak számító játékos előzőleg nem találkozott 41. helyezett riválisával, aki salakon mozog otthonosabban, ezt jelzi az is, hogy 2022-ben a vörös borításon nyerte meg a chilei versenyt, és a másik két döntőjét is azon vívta.
A kaliforniai sivatagba a dél-amerikai salakidényből érkezett meg, Buenos Airesben elődöntős volt, de Rio de Janeiróban, valamint Santiagóban nem nyert meccset.
A szerdai csatában Marozsán 2:1-nél vette el először Martínez adogatását, majd egy bréklabda hárításával hozta a 33 perces szettet. A folytatásban 1:1 után a magyar éljátékos sorozatban négy gémet hozott, és innen már nem volt visszaút a spanyol számára. A találkozó 64 percig tartott.
Marozsán a 64 között a 29. helyen kiemelt francia óriással, a második szervából is 200 km/óra körül ütő Giovanni Mpetshi Perricard-ral csap össze.
Egyesben Marozsán az egyedüli magyar teniszező Indian Wellsben, mivel Fucsovics Márton idehaza már az európai salakszezonra készül, Bondár Anna pedig a selejtezőben búcsúzott. Párosban ott van a mezőnyben Stollár Fanny az indonéz Aldila Sutjiadival és Babos Tímea az amerikai Nicole Melichar-Martinezzel az oldalán.
Eredmény, férfiak, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Marozsán Fábián – Pedro Martínez (spanyol) 6:3, 6:2
The post Marozsán top50-es ellenfelet vert, jöhet a szőnyegbombázó óriás first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport