A nőknél Svédország, a férfiaknál Norvégia megvédte címét a sífutók klasszikus stílusú csapatsprintjében a trondheimi északisí-világbajnokságon.
A nőknél viszonylag egyértelműen dőlt el a verseny, a favorit Jonna Sundling, Maja Dahlqvist páros majdnem három másodperces előnnyel utasította maga mögé az amerikai és a svájci kettőst. Az olimpiai bajnok Sundling sorozatban harmadszor duplázott vb-n egyéni és csapatsprintben.
A Kerttu Niskanen, Jasmi Joensuu finn páros a negyedik helyen végzett, és a verseny után Joensuu kifakadt a szervezés miatt.
Nem tudtunk hol átöltözni, száraz, meleg ruhát felvenni a selejtező után, mert a norvég királynak, V. Haraldnak és a családjának szüksége volt arra a helyiségre
– idézte az Eurosport a panaszkodó finn sífutót.
A királyi család szóvivője, Guri Varpe az NRK nevű norvég csatornának azt nyilatkozta, hogy való igaz, hogy az uralkodó elfoglalta a női öltözőt, de arról biztosították, hogy emiatt nem éri hátrány a sportolókat.
„Sajnáljuk, ha mégis kellemetlen helyzetbe kerültek a sífutók” – mea culpázott a szóvivő. A finn Yle nevű oldal azt írta, mivel a norvég király készülődött a női öltözőben, így a női sífutók számára két lehetőség maradt:
vagy átöltöznek a férfiakkal közösen egy koedukált helységben, vagy felbumliznak egy meredek dombon, hogy a csapatkamionban váltsanak ruhát.
Érthető, hogy a többség a befutóhoz közel szeretett volna átöltözni, pláne, hogy Trondheimben meglehetősen cudar volt az időjárás, és a vébé szervezőbizottságának elnöke, Age Skinstad azt állítja, erre lett volna lehetőség egy közeli épületben.
„Sajnáljuk, hogy nem tudtuk a csapatokat tájékoztatni erről az opcióról” – magyarázkodott Skinstad.
Joensuu a célba érve összeesett, úgy kellett felsegíteni, de még percekig nem igazán tudott válaszolni a neki feltett kérdésekre. A finn szövetség szerda este azt írta, hogy az orvosi stáb megvizsgálta a sífutót, aki szerencsére hamar jobban lett, és a többiekkel együtt visszatérhetett a csapat szállására.
The post A norvég király miatt nem jutott öltöző a versenyen átfagyott sífutónőknek first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport