A Baranya Vármegyei Főügyészség erőszakkal és fenyegetéssel szexuális cselekmény végzése érdekében elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt emelt vádat egy nő ellen, aki prostitúcióra kényszerítette a főbérlőjét.
A főügyészség közleménye szerint a nőnek másfél évvel ezelőtt nem volt lakóhelye, ezért barátoknál és ismerősöknél lakott alkalomszerűen. A hónap végén a későbbi áldozat befogadta a nőt, aki az odaköltözését követően felvetette a főbérlőnek, hogy az dolgozzon prostituáltként. És azt is felajánlotta neki, hogy majd ő elvégzi az adminisztrációs munkával járó feladatokat.
Miután szállásadója belement, a nő több erotikus fényképet készített a sértettről, majd ezeket feltöltötte egy internetes oldalra. Az ügyfelektől érkezett hívásokat, megkereséseket az albérlő fogadta, s a szolgáltatás díját is a vádlott beszélte meg a kuncsaftokkal. A nő és a főbérlője abban állapodtak meg, hogy a prostitúciós tevékenységből származó bevételt megfelezik. Kezdetben a bevétellel kapcsolatban így jártak el, azonban rövid idő elteltével a nő az összes bevételre igényt tartott, és azt el is vette a főbérlőjétől.
A főbérlő ilyen feltételekkel már nem akarta tovább folytatni a tevékenységet, ekkor veréssel fenyegette őt a nő, illetve több alkalommal bántalmazta is. Emiatt az áldozat tovább folytatta a szexuális tevékenységet az elkövető által meghatározott formában.
2023 decemberében vádlott arra kényszerítette a főbérlőjét, hogy Németországban is folytassa a cselekményét. A prostitúciós tevékenységből összesen 7-800 ezer forint bevételre tett szert az áldozat, melyet átadott a nőnek. Az áldozat a fenyegetések hatására abba is belement, hogy az elkövető számlájára utalják a rokkantsági nyugellátását. Így ez az összeg is a nőhöz került. A minősített emberkereskedelemmel, kényszermunkával és más bűncselekményekkel vádolt nő akár tíz évet is kaphat.
The post Prostitúcióra kényszerítette a rokkantnyugdíjas főbérlőjét egy baranyai nő first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu