Jesse Eisenberg szerdán lengyel állampolgárságot kapott a Rokonszenvedés című filmjéért, amelyben két unokatestvér Lengyelországba látogat, hogy tisztelegjen holokauszttúlélő nagymamájuk emléke előtt. A színész-rendezőnek Andrzej Duda lengyel elnök adományozta a lengyel állampolgárságot egy New Yorkban megrendezett ünnepségen – számolt be róla az MTI.
Örülök, hogy az óceánon túlról érkezett emberek elismerik örökségüket, emlékeznek rá, hogy őseik Lengyelországból származnak, és igyekeznek kapcsolatot teremteni hazánkkal
– mondta a lengyel államfő.
Eisenberg a ceremónián nagy megtiszteltetésnek nevezte a gesztust. Mint mondta, a forgatás közben felmerült benne, hogy felmenői hosszabb ideig éltek Lengyelországban, mint New Yorkban. Hozzáfűzte: szeretné megerősíteni ezeket a meglazult személyes kötődéseket.
Nagyon remélem, hogy ez az ünnepség és ez a mai megtiszteltetés az első lépés efelé
– jelentette ki.
A Rokonszenvedés című filmet Eisenberg Lengyelországban forgatta, ahova családi kötelékek fűzték. A produkciónak ő volt a rendezője, forgatókönyvírója, és egyik szerepet is ő játszotta. A filmbeli nagymamát saját dédnagynénjéről, Dorisról mintázta, aki 1938-ban menekült Amerikába, ahol 106 évesen, 2019-ben hunyt el. A család többi tagja, akik Lengyelországban maradtak, a holokauszt áldozati lettek. Eisenberg mellett a másik unokatestvért Kieran Culkin alakította, aki az idei filmes díjszezonban játékáért a legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díját és Golden Globe-díját is átvehette. Eisenberg a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában kapott Oscar-jelölést. Kritikánk a filmről itt olvasható.
The post Jesse Eisenberg lengyel állampolgárságot kapott a Rokonszenvedés című filmjéért first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu