Bosszúból le akarta szúrni a tanárnőjét egy diák, mert az rendőrt hívott a barátjára

Thumbnail for 6387737

Két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Miskolci Törvényszék azt a fiatalt, aki 2023 májusában bosszúból le akarta szúrni a tanárnőjét az egyik ózdi iskolában.

A Miskolci Törvényszék közleménye szerint két kiskorú fiú összeszólalkozott az iskola udvarán, majd lökdösni kezdték egymást. Az egyik pedagógus szétválasztotta őket, majd az egyik fiút az iskola épületébe kísérte, aki megöléssel fenyegette meg a sértettet. A tanárnő erről beszámolt az iskolaőrnek, majd értesítették a rendőrséget. A fenyegetőző fiút megbilincselték, és bevitték a kapitányságra.

Amikor az előállított fiú barátja megtudta, hogy mi történt, akkor elhatározta, hogy kést visz az iskolába és megöli vele a tanárnőt. Pár nap múlva bevitt az iskolába egy 15-20 centis kést, majd elővette az osztályban, és közölte a társaival, hogy meg fogja szurkálni tanárnőjüket. Néhány tanuló értesítette az osztályfőnököt, aki elvette a diáktól a kést, és átadta az eszközt a főigazgatónak.

Amikor a tanárnő később bement az osztályterembe, hogy megtartsa az óráját, akkor a fiú azt követelte tőle, hogy adja vissza a kést, mert bosszúból azzal akarja leszúrni, amiért rendőrt hívott a barátjára. A pedagógus értesítette a rendőrséget, a főigazgató pedig az elkövető szüleit, akik hazavitték a fiukat.

A bíróság 2 év, végrehajtásában 3 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a fiatalt azzal, hogy rendeljenek ki mellé párfogót. Enyhítő körülményként értékelték a részbeni beismerő vallomását, és azt hogy megbánta a tettét. Súlyosító körülmény volt a veszélyes elkövetői eszköz, és hogy erkölcsileg különösen elítélendő az, amit tett. A fiú és a törvényes képviselője tudomásul vette a döntést, míg az ügyész és a védő három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a nyilatkozata megtételére.

The post Bosszúból le akarta szúrni a tanárnőjét egy diák, mert az rendőrt hívott a barátjára first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest