Alaptörvényben rögzítik, hogy Magyarországon tilos a drogozás

Thumbnail for 6387785

Az alaptörvényben rögzíteni fogják, hogy Magyarországon tilos a kábítószer előállítása, terjesztése, használata és népszerűsítése – jelentette be a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a rendőrséggel közös sajtótájékoztatón.

Az MTI beszámolója szerint Horváth László közölte, hogy március 1-jétől hajtóvadászat folyik a kábítószer-kereskedők ellen annak érdekében, hogy felszámolják Magyarországon a drogkereskedelmet, és zéró toleranciát tanúsítanak a dílerekkel szemben. Olyan jogszabályi környezetet kívánnak teremteni, ami a rendőrségi fellépést gyorsabbá, hatékonyabbá és eredményesebbé teszi, és elrettenti a drogkereskedőket, mondta.

Magyarországon nincs helye a kábítószer-liberalizációnak, annál is inkább, mert felmérések szerint a társadalom, a magyar emberek 92 százaléka támogatja a drogdílerekkel szembeni szigorú fellépést. Ez felhatalmazást és elszántságot ad a drogok elleni harchoz

– mondta a kormánybiztos.

Töreki Sándor bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes elmondta, hogy 2025-ben a rendőrség legfontosabb tevékenységének tekinti a kábítószererek elleni küzdelmet. Ennek érdekében Delta elnevezéssel akcióprogramot dolgoztak ki.

A Készenléti Rendőrség keretei között létrehoztak egy 210 tagú, nyomozókból és akciószolgálatot ellátó rendőrökből álló egységet, ami országosan koordinálja a szakmai munkát, valamint a vármegyei rendőr-főkapitányságokon akciócsoportokat alakítanak, illetve eszközfejlesztés lesz, mintavételi eszközöket szereznek be Az akcióprogram része a megelőzés is, amelybe be kívánják vonni az oktatási intézményeket is.

Kapcsolódó
„A kábítószer-kereskedőknek kampó” – felsorolta Orbán Viktor, mi lesz a drogok elleni kormánybiztos feladata

Alkotmányos szinten módosítják a kábítószerekre vonatkozó szabályokat.

The post Alaptörvényben rögzítik, hogy Magyarországon tilos a drogozás first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest