„Az elhatározásom nem változott: a Ferencváros edzője szeretnék lenni 2025 nyarától”

Thumbnail for 6444580

A Ferencváros honlapján közölt magyarázatot Jesper Jensen egy korábbi nyilatkozatára.

A szakember nyártól az FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőedzője lenne, hétfőn azonban azt, akár a magyarországi feladatától is visszaléphet, ha felesége nem lesz jobban. Lotte Haandbaek a térdműtéten esett át, lábában vérrög keletkezett, ezért új, nagyobb műtét várt rá és hosszabb ideig kórházban kellett maradnia. Jensen a Fradi honlapján azonban elmagyarázta, hogy nagyon is szeretne Budapesten dolgozni.

„Várom már a nyarat, hiszen különleges projekthez kapcsolódok, és már jó ideje azon dolgozunk, hogy az első perctől gördülékenyen menjen minden. Sajnálom, hogy a napokban félreértelmezték a meglehetősen hosszú sajtótájékoztató végén elhangzott szavaimat, amikor arra a kérdésre válaszoltam, hogy mi lenne a lehető legrosszabb forgatókönyv a feleségem sérülésével kapcsolatban.

Nehéz időszakon vagyunk túl, szerencsére napról napra javul az állapota, és bízom benne, illetve minden jel arra utal, hogy a következő hónapokban is ez a tendencia folytatódik. Természetesen nagyon fontos számomra a családom, de az elhatározásom nem változott: a Ferencváros edzője szeretnék lenni 2025 nyarától

jelentette ki Jensen.

A Ferencváros női kézilabdacsapatánál azért kerül sor edzőválrásra, mert a jelenlegi szakvezető, Allan Heine családi okok miatt távozik.

Kapcsolódó
Ha nem javul felesége állapota, nem vállalja a ferencvárosi munkát a dán kézilabdaedző

Jesper Jensen kijelentette, prioritás szempontjából a sport és a munka csupán a második a család mögött.

The post „Az elhatározásom nem változott: a Ferencváros edzője szeretnék lenni 2025 nyarától” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest