Az alapítványi pénz alapítványi pénz. Pont. Semmi más státusza nincsen
– Kósa Lajos mondta ezt jó kilenc évvel ezelőtt a Fidesz parlamenti frakciójának vezetőjeként, amikor a kormány épp igyekezett törvénybe foglalni, hogy a jegybanki alapítványok pénze nem közpénz. Ez a jogalkotás ágyazott meg annak a hosszú, a sajtó által jól dokumentált folyamatnak, ami most ott tart, hogy az Állami Számvevőszék jelentése komoly hiányosságokat, átláthatatlan működést és több száz milliárd forintos vagyonvesztést állapított meg az MNB-alapítványok körül, miközben a volt jegybankelnök, Matolcsy György fia, Matolcsy Ádám és az ő baráti köre irreálisan meggazdagodott, luxusra rendezkedett be.
A 444 most Kósa Lajost kérdezte egy fideszes fórum után tartott sajtótájékoztatón, hogy érez-e bármilyen politikai felelősséget az MNB-alapítványok körül kialakult kétes ügyek miatt. Kósa itt arra hivatkozott, hogy a jegybank független intézmény, a kormány pedig pár évvel ezelőtt ugyan kezdeményezte, hogy a jegybank felügyelőbizottsága tudja vizsgálni az alapítványokat is, de ezt az Európai Központi Bank elutasította. „Sajnos a teljes függetlenség jár ilyen következményekkel” – utalt arra, hogy szerinte nem volt lehetőség arra, hogy bárki belenézzen a jegybank ügyeibe.
Hogy a kormány miért nem foglalkozott azzal, hogy Matolcsy Ádám köre kirívóan gazdagodik, miközben a sajtó évek óta arról cikkezett, hogy a jegybanki alapítványok gyanús ügyleteket bonyolítanak, Kósa visszakérdezett, hogy fel kellene-e szólalni azért, mert valaki „elmebeteg életmódot folytat”, majd azt mondta, ha valakinek becsülettel megszerzett pénze van, akkor arra költi, amire akarja. Hozzátette viszont:
aki hat Ferrarit tart, az nem normális szerintem.
Majd egy újabb kérdésre, ismét visszakérdezett:
Akkor szólaljunk fel mindenki ellen, akinek milliárdjai vannak és boldondságokra költi, Gattyán miért csinált ezt vagy azt, vagy Csányi Sándor miért csinál ezt vagy azt?
További részletek a 444 videójában.
The post Kósa Lajos az MNB-ügyről: Szólaljunk fel mindenki ellen, akinek milliárdjai vannak és boldondságokra költi? first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu