Mészáros Csoport: Mészáros Lőrinc a kullancsozást nem vette magára

Thumbnail for 6453459

Reagált lapunknak a Mészáros Csoport Hadházy Ákos szombati bejegyzésére. A független országgyűlési képviselő nemcsak arról számolt be, hogy Várkonyi Andrea négymilliós szettben jelent meg az Operettszínházban, hanem arról is, hogy a Várkonyi vezette Pro Filii Alapítvány az idei első negyedévben „4,5 milliárdnyi könyörgő kérelmet kapott, ebből 250 milliót osztottak ki”. A Mészáros Csoport közleményben megerősítette, hogy az alapítvány idén eddig 250 millió forintnyi adományt osztott ki, majd hozzátették:

Ennek az adományozásnak semmi köze Lázár János Miniszter úr kullancsos kijelentéséhez, tekintve, hogy a támogatásról a megegyezés már hónapokkal korábban megszületett. Mindemellett Mészáros Lőrinc úr a kullancsozást nem is vette magára, mivel csak a tavalyi évben a Mészáros Csoport nagyságrendileg 20 milliárd forintot fordított támogatásokra, adományra, szponzorációra.

Nem beszélve arról – folytatták –, „hogy később Lázár János is jelezte, hogy nem Mészáros Lőrincnek címezte a kijelentését, pont ezen ismert nagyságrendű adományozások okán sem”.

A Mészáros Csoport azt javasolta Hadházynak, hogy „jövedelméből arányosan nyugodtan fordítson pár forintot ő is jótékonykodásra ahelyett, hogy a pénzét repülőgép üzemanyagra költi azért, hogy mások után kukkoljon a levegőből.” Majd így folytatták:

Továbbá egy ilyen hangvételű és kritikájú posztot ne írjon az, aki az adófizetők pénzéből kunyerálja össze a saját sok milliós büntetéseinek kifizetését. (…) Ha van még Önben egy szemernyi jó érzés, azt javasoljuk, mielőbb kérjen bocsánatot attól a több ezer tisztességes pályázótól, akik az alapítványhoz fordulnak, hogy beteg gyerekeik életét könnyebbé tehessék, amiért lekezelően könyörgő kérelmezőknek nevezte őket. Emellett azt tanácsoljuk, ne a nevelt gyerekét verje meg úgy, ahogy hírlik, hogy a kisgyereket kórházba kellett vinni, hanem fogja kézen a családját, és vigye inkább őket Ön is színházba. Meglátja, milyen jó lesz.

Az Origo 2022-ben gyerekbántalmazással támadta Hadházyt, a képviselő cáfolta a vádakat. A politikus elmondása szerint egy családi nyaraláson a nevelt fia a hotelszobában szaladgált, elesett, beverte a fejét, felrepedt a bőre. A 18 évvel ezelőtti ügyben akkor a fiú édesapja tett feljelentést, így vizsgálat és nyomozás is zajlott. Az ügyet később lezárták, és Hadházy Ákos szerint „semmiféle határozat, semmiféle elmarasztalás nem keletkezett”.

The post Mészáros Csoport: Mészáros Lőrinc a kullancsozást nem vette magára first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest