Megölte és feldarabolta az apját egy férfi Budapesten, majd beköltözött feleségével a házába

Thumbnail for 6457073

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A közlemény szerint a fia jelentette be a rendőrségen 62 éves apja eltűnését a XVIII. kerületből még 2024. február 27-én, mert elmondása szerint már hetek óta nem hallott a férfiről. Később az eltűnt férfi akkor 41 éves fiát gyanúsítottként hallgatták ki, valamint őrizetbe vették, majd az akkor 49 éves feleségét is gyanúsítottként hallgatták ki – bűnsegédként elkövetett emberölés bűntett miatt – és őt is őrizetbe vették.

A nyomozás azt állapította meg, hogy a házaspárnak anyagi gondjai voltak, ezért kitervelték, hogy megölik a férfi apját, és így jutnak hozzá vagyonához. A gyilkosságot a férfi követte el 2024. január 30-án apja XVIII. kerületi házában. A férfi feldarabolta, majd eltüntette a holttestet, a lakás takarításában felesége is segített.

A házaspár rögtön be is költözött az áldozat házába, az ott lévő ékszereket, festményeket és egyéb értékeket pedig elkezdték pénzzé tenni. Az értékesítést a nő előző kapcsolatából született 28 éves, a bűncselekményről tudomással bíró fia végezte, őt, illetve az elhunyt hagyatékát áron alul felvásárló férfit a BRFK nyomozói pénzmosás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozást befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek. Az áldozat holtteste azóta sem került elő.

The post Megölte és feldarabolta az apját egy férfi Budapesten, majd beköltözött feleségével a házába first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest