Czutor-Kilián Zsanett: Soha nem dolgoztam és nem éltem egyedül

Thumbnail for 6457685

Czutor Zoli és felesége, Czutor-Kilián Zsanett 2011-ben házasodtak össze, amikor utóbbi még egyetemre járt. Az édesanya azután fejezte be tanulmányait, hogy első közös gyerekük, Simon 2012-ben megszületett. 2016-ban ismét egy fiúval, Miksával bővült a családjuk, lányuk, Franciska pedig 2021 őszén jött világra.

Az nlc.hu szúrta ki, hogy Czutor-Kilián Zsanett volt Horváth Grétáék vendége a Semmi gáz című podcast legutóbbi epizódjában, melyben előbbi azt is elárulta, hogy sosem dolgozott még munkahelyen, csupán alkalmai munkái voltak.

Tapasztalatlan vagyok a munka terén. A felnőtt életem nagy részét én otthon töltöttem a gyerekneveléssel, anyasággal. Ahogy hazaérek a bölcsiből, félóra alatt patikarendbe vágom a lakást, és van, hogy így üldögélek, hogy mit kéne csinálnom

– idézte a portál az édesanyát, akit a műsorvezető arról is kérdezett a téma kapcsán, mi lesz vele, ha a gyerekei kirepülnek otthonról.

Most vagyok abban, hogy Franci beszokott a bölcsibe és kellene valami meló. Egyrészt a családi kasszába tök jó lenne beszállni, másrészt nem szeretnék az eltartott- vagy főállásúanya-kategóriában maradni örökre. Legalább lett volna az, hogy egy vagy két gyerek között lett volna egy munkahelyem, ahova vissza tudnék menni, de nekem ilyen nem volt. Mindig csak ilyen alkalmi munkáim voltak. Az egyetemre jártam Veszprémben, amikor megismerkedtem a Zolival, én ott úgy végeztem, hogy a Simon már megszületett. Tehát soha nem dolgoztam úgy, meg nem éltem egyedül

– mesélte Czutor-Kilián, hozzátéve: ha újrakezdhetné, sem csinálna semmit másként, ugyanúgy az lenne számára a prioritás, hogy anya lehessen, mielőtt karriert építene.

Czutor Zoli feleségéről legutóbb a múlt hónapban írtunk, amikor elmesélte, hogy bocsánatot kért Vasvári Vivientől, miután nyilvános összetűzésbe kerültek a hagyományos, illetve a császárral történő szüléssel kapcsolatban felmerült véleményeik miatt.

The post Czutor-Kilián Zsanett: Soha nem dolgoztam és nem éltem egyedül first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest