Lakatos Rita 18 mérkőzésen szerzett 92 góljával a BSV Sachsen Zwickau egyik legjobban teljesítő játékosa volt az elmúlt szezonban, 2024–25-ben azonban sérülés miatt mindössze egyszer léphetett pályára és egy gólt szerzett.
A 25 éves irányító most a tartós vállproblémái miatt bejelentette a visszavonulását.
Régóta vannak ilyen problémáim. Mindent kipróbáltam, beleértve a zwickaui időm előtti műtétet és a sok gyógyszeres kezelést is, hogy kézilabdázhassak. De sajnos ezen a szinten már nem tudok játszani
– mondta.
A klub vezetőedzője és ügyvezető igazgatója, Norman Rentsch hozzátette, hogy az erőnléti edző végzettségű, pszichológushallgató sportoló a továbbiakban másodedzőként segíti a csapatot.
„Ugyanakkor saját karrierbe is foghat, a klubba integrálunk ugyanis egy Lakatos Rita Kézilabda Akadémiát, amellyel a fiatal tehetségeket szeretnénk megtartani és támogatni” – árulta el a sportvezető.
Az 1999-es születésű Lakatos Rita a Győri ETO KC-ban nevelkedett, majd kölcsönben megfordult a Mosonmagyaróvár, a Vác és pár hónapig a norvég Byaasen csapataiban. 2021-ben a Siófok KC szerződtette, majd, amikor a klub anyagi problémákkal küzdött, elfogadta a Bundesligában szereplő a BSV Sachsen Zwickau ajánlatát.
A 2015-ös U17-es Európa-bajnokságon bronzérmet nyert, három évvel később ő lett a magyar válogatott csapatkapitánya a hazai rendezésű junior világbajnokságon, amelyen aranyérmet szerzett.
A felnőtt válogatottban 16 mérkőzést játszva szerepelhetett a 2018-as és a 2020-as Európa-bajnokságon is.
The post Súlyos sérülés miatt visszavonul a magyar válogatott kézilabdázó first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport