Egy Szlovákiáról készített finn dokumentumfilmben eddig nem publikált felvételek is szerepeltek Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni tavaly májusi merényletről. Felvételt a helyi privigyei regionális televízió készítette, teljesen véletlenül: éppen vágóképeket vettek fel a nyitrabányai kihelyezett kormányülés után a tudósításukhoz, amikor megtörtént a merénylet: így a lövések eldördülésétől Fico autóba helyezéséig mindent rögzítettek – számolt be a szlovákiai hírportál, a Napunk.
A helyi televíziótársaság a felvételeket átadta a nyomozóknak és maguk is csak egy-egy kockát mutattak be, amit még etikusnak tartottak, így a sebesült politikusról készült részeket például kivágták.
„Figyelembe vettem, hogy ez nem híranyag lesz, hanem egy dokumentumfilm, amely bemutatja a helyzetet. Azt mondtam magamnak, hogy sok idő eltelt. A miniszterelnök él és viszonylag egészséges” – indokolta Dana Reindlová, a privigyei regionális televízió igazgatója, aki riporterként szemtanúja volt a merényletnek, hogy miért adták át a finn közszolgálati tévének a teljes, vágatlan felvételt.
A videón látható, hogy mennyire váratlanul érte a testőröket a lövöldözés, ahogy felemelik Ficót a földről, akinek a bal kezén is csorog a vér, meg a hasán is, és hogy nem vesztette el a kormányfő az eszméletét, hanem próbál eljutni a biztonsági emberek segítségével az autójáig.
The post Új, eddig nem látott közeli videót mutattak be a Fico elleni merényletről first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu