2025 a magyar falvakban is az áttörés éve lesz

– mondta Orbán Viktor abban a videóban, amelyben 3 milliós fejlesztési támogatást jelentett be az azt megpályázó falusi kocsmáknak (utóbb a kisboltokkal is így tettek). Az „is”-t most hagyjuk, hogy a kisközségeken kívül még hol, ünnep van, de ami a falvakat illeti, Trencsényi Ádám és Hrabéczy Soma videójának szereplői magukra nézve azért kinyitják azt a kérdést, hogy miféle áttörés.

Kollégáink Nógrád kistelepülésein kerestek fel sörözőket, borozókat, és kérdezték azok tulajdonosait. Egyikük arról beszél, hogy a hárommillióból választhat: a födémet csináltatja meg vagy a szigetelést: vagy-vagy. A másik arról, hogy az manapság 300 liter festék ára, és azon városi olvasótársaim kedvéért, akik sose festettek ki egy nappalinál nagyobb helyiséget, ezt

nem azzal a hangsúllyal ejti ki, hogy úristen, mit kezdjek én annyi festékkel.

Egy harmadik úgy könyveli el a segítséget: időhúzás az elkerülhetetlen előtt. Egy negyedik is csak széttárja a kezét a sörözője előtt állva: akkor most kipörög ez a hárommillió, és hogy utána mi lesz, azt nem tudni.

Oka ennek a lejtmenetnek az összejárást tartósan szétbombázó Covid, és oka az – mint azt a videóban is megcsodálhatja, aki falvak mellett csak autópályán hajt el –, hogy a kocsmákkal gyakran egy épületbe, egy buszmegálló mellé, egy faluközpontba telepszenek a sör- és energiaital-ellátóként is működő nemzeti dohányboltok. (Én utoljára egy hete, Heves vármegyében csodálkoztam rá naivan, hogy az aktuális falué jóval tovább van nyitva, mint a bolt.) És oka a nem közvetlen agglomerációként, tehát alvófaluként, vagy Balaton-felvidéki Airbnb-háttérként működő falvak totális perspektívátlansága, az automatikusan elköltöző fiatalok. Amikor erről beszélgettünk egy másik kollégámmal, rávágta, hogy pár hete, szintén forgatásra tartva bementek kávéért a helyi kocsmába, mire a nagymamakorú pultos úgy megörült nekik, hogy délelőtt tizenegykor levette a takarót a billiárdasztalról, hátha évek után újra játékot lát majd.

Ha jól számolom, harmadszor citálom Nagy Gergely Miklós vidéki kocsmaalkonyról szóló cikkét, amiből kitűnik, hogy nem az alkoholizmus visszaszorulása miatt aggódunk – már csak azért sem, mert az nem szorul vissza, csak elbújik és a sötétben még jobban elburjánzik. Hanem azért, amit a kocsma, azaz a XX. századi fonó egy faluban jelentett, és ami nélkül marad a dohánybolt lépcsője, ha meg jön a rendőr, utána kinek-kinek az otthon: kinek az RTL, kinek a TV2, meg mindenkinek a Facebook-buborékja, az ismert eredménnyel.

A kocsmárosokhoz képest a megkérdezett kisboltosok kevésbé apokaliptikusan tekintenek a jövőbe, de azt azért megkérdezik, hogy attól, hogy ők kicsinosítják a kínálópultot, több pénze lesz-e a vevőiknek.

A magyar falu régen volt a jövő

– ezt már egy megkérdezett lakó mondja az egyik faluban a kamerába, azzal a természetességgel, mintha Nógrádban mindenki tökéletes idézetekben beszélne (nem zárhatjuk ki, hogy így van). Nem véletlen, hogy már kistelepülési szinten is szaporodnak a Tisza-szigetek, amelyek belső dinamikájába és hátterébe Dienes Gábriel a Jászságban tekintett be. Kovács Barna pedig szintén Nógrádban mérte fel, hogy az – ugyancsak a miniszterelnöki bejelentés nyomán – minden faluba kötelezően telepítendő ATM-ek híre hallatán kigyúltak-e már a görögtüzek.

Így kezdődik ma reggel kiküldött heti hírlevelünk, a 24/7, amelyben ezután még nyolc elmélyülős és szórakoztató olvasmányt, két eheti videót és két podcastot ajánlunk hétvégére válogatva, és összegyűjtjük a hét sorozat- és filmkritikáit is a hátradőlős kikapcsolódáshoz. Itt iratkozhatsz fel, ha jövő héten már te is kéred!

The post „A magyar falu régen volt a jövő” – mire elég 300 liter festék? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu