Együtt a rászorulókért

Thumbnail for 6490528

Az ALDI számára a társadalmi felelősségvállalás kiemelt fontosságú, amit évről évre megvalósuló jótékonysági kampányai és együttműködései is jól tükröznek. A támogató tevékenységbe vásárlóit is bevonja, hiszen közösen sokkal hatékonyabban lehet segíteni a rászorulókon.

Fotó: ALDI

Valódi, azonnali segítség
A Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel és Önökkel együtt az ALDI már majd’ egy évtizede gyűjt élelmiszereket az arra rászorulóknak. Idén tavasszal ismét közös, országos tartósélelmiszer-gyűjtést szerveznek. Az ALDI 153 üzletében, május 9-én délután 14 órától 20 óráig, május 10-én pedig reggel 8-tól egészen este 20 óráig várják az adományokat. A megvásárolt és adományozni kívánt, hűtést nem igénylő tartós élelmiszereket – például olajat, száraztésztát, csokoládét, gyümölcslét, tartós készételt, kávét, lekvárt, rizst vagy konzerveket – az Élelmiszerbank önkénteseinek adhatják át a pénztárak után. Az Önök segítségével összegyűjtött adományokat az Egyesület és a helyi partnerszervezetek juttatják el a rászorulókhoz. A tavaszi adománygyűjtés részleteiről az aldi.hu oldalon olvashatnak.

Fotó: ALDI

Az Önök adománya számít – és számítanak rá
A legutóbbi, „Karácsonyi Adománygyűjtés” program keretében az ALDI-üzletekben 171 tonna adományt gyűlt össze, amelyből az Élelmiszerbank munkatársai és önkéntesei 34 273 élelmiszercsomagot juttattak el az ország minden részére. Kiemelkedő eredmény, hogy az ALDI vásárlói biztosították az országos akció adományainak közel felét, ezzel támogatva számos, nehéz helyzetben lévő családot. Köszönet illet minden adakozót, hogy aktívan hozzájárult a gyűjtéshez.

Tegyünk érte, hogy a tavaszi tartósélelmiszer-gyűjtés is sikeres legyen!

The post Együtt a rászorulókért first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest