Arra ért haza a munkából egy férfi Floridában, hogy a felesége és a 15 éves fia meztelenül fetreng a kanapén, miután szexeltek egymással

Thumbnail for 6490530

Az egyik hatóságokhoz forduló családtagja szerint egy amerikai férfi egy tavalyi éjszakán rajtakapta a feleségét, hogy szexuális viszonyt folytatott az akkor 15 éves fiával, aki náluk töltötte a nyári szünetet – írja a Daily Star című brit bulvárlap.

A mostohafiát elcsábító 35 éves nő letartóztatási jegyzőkönyve szerint a történtek idején a villanyszerelőként dolgozó férfi csak éjszaka végzett a munkával, és arra ment haza a Florida északi részén található Ocala városában lévő otthonukba, hogy a felesége és a korábbi kapcsolatából származó kamaszfia meztelenül fekszik a kanapén.

Alexis Von Yates ekkor rögtön azzal védekezett, hogy azért csábította el a fiút, mert ugyanúgy nézett ki, mint az apja, csak fiatalabb kiadásban. Azonban a feljelentés után letartóztatták, és az intim kapcsolat miatt most azzal vádolják, hogy megerőszakolt egy kiskorút.

A gyanú szerint a nővérként dolgozó nő, akinek az eset után az engedélyét is bevonták, több hétig ostromolta kitartóan a férje kamaszfiát, mielőtt a fiatalember beadta volna a derekát.

Majd az ominózus nyári éjszakán, 2024. július 26-án ágyba dugta két gyermekét, mielőtt elkezdett videójátékozni és filmet nézni a 15 éves mostohafiával a nappalijuk kanapéján. A Marion megyei letartóztatási jegyzőkönyv szerint a filmezés közben füveztek – egészen pontosan THC-tartalmú elektromos cigarettát szívtak –, a nő pedig hajnali egy óra körül berakott egy horrorfilmet.

Yates egy ponton panaszkodni kezdett. Először arról, hogy unalmas a film, aztán arról, hogy már két hete nem szexelt, de most még menstruál is, ezért nagyon „fel van izgulva”.

A dolog kezdetben csak odáig fajult, hogy a 15 éves fiú elkezdte csókolgatni a mostohaanyja nyakát, és a csókolózás közben majdnem le is álltak. „Bárcsak 18 éves lennél, mert nem vagy elég idős” – mondta a nő a letartóztatási jegyzőkönyv szerint. De ezután levette a bugyiját, és védekezés nélküli orális szexbe és közösülésbe kezdtek.

Amikor a tanácstalan apa és férj hazaért a munkából, feleségét és fiát a kanapén találta, teljesen meztelenül. A tinédzser kirohant a házból, de állítólag hallotta, ahogy Yates azt mondja az apjának, hogy a fiú kiköpött mása volt neki, amikor fiatalabb volt – állítja a jegyzőkönyv.

A feldúlt apa ekkor kocsiba ült a fiával, akit a nagyszüleihez vitt, és út közben a volán mögött sörözve végig azzal vádolt, hogy tönkretette az életét.

A letartóztatási jegyzőkönyv szerint Yates már az éjszakát megelőző hetekben is szemérmetlenül próbálta elcsábítani a mostohafiát. „Fogadok, mindenki azt hitte, hogy az én kis játékszerem vagy” – viccelődött állítólag a mostohafiának, miután a tinédzser megjelent a helyen, ahol a nő edzeni szokott. De volt olyan is, amikor a saját ujjára kent tejszínhab lenyalásával akarta felizgatni Yates a fiút.

A tinédzser azt mondta a rendőrségnek, hogy az intim együttlétük előtti napokban a mostohaanyja gyakran beszélt neki arról, hogy „fel van izgulva”. A történtek másnapján pedig még fel is hívta, hogy sajnálkozzon neki, hogy nem folytathatják tovább a kapcsolatukat, mert lebuktak.

A hátborzongató módon megcsalt férfit annyira megviselték az események, hogy nem akart a rendőrséghez fordulni, így végül egy aggódó családtag jelentette az ügyet a hatóságoknak.

Alexis Von Yatest egy 12 és 16 év közötti áldozat megerőszakolásával vádolják, de ő ártatlannak vallja magát.

The post Arra ért haza a munkából egy férfi Floridában, hogy a felesége és a 15 éves fia meztelenül fetreng a kanapén, miután szexeltek egymással first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest