Az Orbán-rendszer válasza arra, ha kiállok demokratikus jogainkért és a hatalom által megtámadott emberekért, hogy hátracsavarja a karjaimat és intézkedés alá von
– erről ír Orosz Anna Újbuda momentumos országgyűlési képviselője Facebook oldalán, majd így folytatja: nem velem személyesen bánik így, hanem 70 ezer újbudaival, akik engem képviselőjüknek választottak.
„Az Orbán-rendszer válasza arra, ha kiderítem, hogy akit gyermekek szexuális bántalmazásáért a legsúlyosabb büntetésre ítélt a román bíróság, a Fidesztől magyar állampolgárságot kapott: a nagy semmi. Ezután úgy fogalmaz, hogy:
Bár a Fidesz mindent elkövetett azért, hogy kiüresítse a parlament intézményét, abban, hogy mindez így alakult, nyilvánvalóan politikai közegemnek és nekem is felelősségem van. Rengeteg dolgot nem csináltam jól, sokszor nem tudtam jó ügyek mögé többséget kovácsolni, gyakran nem voltam elég taktikus vagy éppen hatékony. Egyetlen dologban azonban biztos vagyok: a változtatásra, a közös ügyeink jobbítására irányuló szándék ez idő alatt végig megvolt bennem. Számomra a képviselői munka szolgálat, nem egy átlagos munkahely. Óriási megtiszteltetés, de felelősség is egyben. 2019 óta azt tekintem feladatomnak, hogy az újbudaiak és a magyarok érdekében dolgozzak legjobb tudásom szerint. Azt érzem, hogy erre országgyűlési képviselőként nincs már lehetőségem. A rendszer szó szerint és átvitt értelemben is hátracsavarja a karjaimat, ha valamit tenni próbálok a választók érdekében.
Meggyőződése, hogy a választók bizalmát úgy tudja megszolgálni, ha belátja: csak gátolja az érdemi változás folyamatát, ha benne maradok ebben a helyzetben. Az Orbán-rendszer tudatosan szűkítette addig a képviselők mozgásterét, hogy már alig lehessen bármit tenni az Országgyűlésben. Ezért a mai nappal lemond országgyűlési képviselői mandátumomról, és 2026-ban nem indul semmilyen formában újra.
Orosz azt nem tudja, hogyan lesz tovább.
Azt tudom, hogy a gyermekvédelmet a legfontosabb közös ügyünknek tekintem. Semmi nem mutat rá jobban társadalmunk állapotára annál, mint hogy hogyan bánunk a legkiszolgáltatottabb gyerekekkel. Igyekszem megtalálni a módját annak, hogy folytathassam a megkezdett munkát, amiben rengeteg gyermekvédelmi szereplő segített nekem, amiért nagyon hálás vagyok nekik.
A teljes bejegyzést itt lehet elolvasni.
The post Orosz Anna lemond képviselői mandátumáról first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu