Európa és Kína kapcsolatait normalizálhatja a Trump által indított vámháború

Thumbnail for 6491204

A közelmúltban több olyan statisztikai adat is napvilágot látott, melyek azt jelzik, változik a kínai kereskedelem fókusza: Peking az elmúlt években csökkentette az Egyesült Államoktól való függőségét, és más irányokba próbál terjeszkedni. A 2025 elején publikált adatok szerint

  • Spanyolországba már Kína exportálja a legtöbbet, nem Németország,
  • a volt francia gyarmat, az afrikai Szenegál esetében pedig Franciaországot előzte meg Kína „fő beszállítóként”,

ami jelzi azt is, hogy az EU két legnagyobb gazdasága komoly gondokkal küszködik. Azt, hogy a spanyol vagy szenegáli példa nem kiragadott, igazolja a China Daily, amely szerint Peking 170 állammal szemben javította exportteljesítményét az idei első hónapokban. A kínai külkereskedelem volumene az idén 1,7 százalékkal nőtt.

Jia Tianyong / China News Service / VCG / Getty Images Logisztikai központ Pekingben 2025. április 16-án.

Donald Trump hivatalba lépése és az ezt követően elindult vámháború elsőszámú célpontja azonban épp Kína. Salát Gergelyt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kínai tanszékének vezetőjét kérdeztük a várható hatásokról. Az egyetemi docens elmondta, hogy Kína az elmúlt években továbbra is fejlődött, ám ennek üteme lassult, és komoly problémák halmozódtak fel.

A belső fogyasztás gyengeségével küzdenek a leginkább a pekingi döntéshozók,

amit jelez a külkereskedelem „import oldala”: Kína behozatala drasztikusan, 8,4 százalékkal esett vissza az idei első két hónapban.

A belső fogyasztás gyengeségét a defláció is jelzi – Kínában ugyanis csökkennek az árak. 2025 januárjától márciusig 0,1 százalékkal alacsonyabb volt a fogyasztói árindex az egy évvel korábbinál, márciusban pedig februárhoz képest 0,4 százalék volt a defláció. Valójában ez pusztítóbb folyamat, mint a mérsékelt infláció. Az árcsökkenés ugyanis hosszabb távon a gazdaság alapszerkezetét roncsolja szét. A termelők, a cégek és a vállalkozók ilyenkor a saját költségeiket is alig tudják kigazdálkodni. Ha deflációs környezetben akarnak bővülni, sok esetben romlik a profitrátájuk. Ezt igazolja a kínai statisztika az ottani cégek össznyereségéről, ami jelenleg csökkenőben van.

„A kínai belső gyengeségekre rápakolt a vámháború” – mondja Salát Gergely. „Peking el akarta kerülni ezt, de az amerikaiak nem voltak hajlandók tárgyalni velük. Sőt, még azt sem árulták el Washingtonban, hogy mit kéne Pekingnek csinálnia, hogy ezt elkerülje” – folytatta a tanszékvezető, aki szerint mindez mégsem fogja „megfektetni” a kínai gazdaságot.

Az ázsiai ország ugyanis folyamatosan csökkenti a függőségét az amerikai piactól.

The post Európa és Kína kapcsolatait normalizálhatja a Trump által indított vámháború first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest