Marcel Ciolacu román miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a koalíciós pártok vezetőinek hétfői ülésén bejelentette, hogy lemond a kormányfői tisztségről, miután a kormánypártok jelöltje, Crin Antonescu nem jutott be a megismételt elnökválasztás második fordulójába, írja egybehangzó sajtóértesülések alapján a Krónika.
A román elnökválasztás első fordulóját George Simion, a magyarellenes, szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltje nyerte 40,3 százalékos eredménnyel. A vasárnap második helyen végző Nicosur Dan függetlenként induló bukaresti főpolgármester szoros versenyben szorította ki a két hét múlva esedékes második fordulóból Antonescut.
Az értesülések szerint Ciolacu miniszterelnök azzal indokolta a lemondásról szóló döntését, hogy a kormány elvesztette a hitelét. Délután öt órától a PSD és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöksége is tanácskozik. Ciolacu várhatóan ekkor jelenti be hivatalosan a döntést.
A sajtóinformációk szerint
Marcel Ciolacu nem csak a miniszterelnöki tisztségből távozik, hanem a párt teljes vezetésével együtt a PSD éléről is. At ország vezetését ügyvivő kormány veheti át, az ügyvivő miniszterelnök pedig Daniel David oktatási miniszter, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem korábbi rektora töltheti be, amennyiben a koalíciós pártoknak sikerül új többséget teremtenie. Az ügyvivő kormány maximum 45 napig maradhat hivatalban.
The post Sajtóhírek: Lemond a román miniszterelnök a kudarcos választási eredmény miatt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu