Mass élete a versenyzés volt, bár karrierje, amelynek során 105 nagydíjon indulhatott, az elmondása szerint többé-kevésbé a véletlennek volt köszönhető.
„Jó versenyző voltam, gyorsabb, mint az összes barátom, ezt tudtam. De tinédzserként nem voltak nagy ambícióim” – nyilatkozta korábban.
Pályafutása 1968-ban egy túraautó-versenyen kezdődött, 1973-ban debütált a Forma–1-ben, de akkor, Silverstone-ban az első kört sem tudta megtenni, miután részese volt egy tömegkarambolnak.
„A súlyos balesetek régen szinte mindennaposak voltak” – jegyezte meg, hozzátéve, ezek adták karrierje meghatározó pillanatait.
Egyetlen Forma-1-es győzelmét 50 évvel ezelőtt, 1975. április 27-én aratta a barcelonai Montjuic veszélyes utcai pályáján (Wolfgang von Trips után a második német pilótaként került fel a Forma-1-es győztesek listájára), igaz, az eseményt beárnyékolta egy baleset, amelyben négy néző meghalt és tizenketten megsérültek, miután Rolf Stommelen autója közéjük csapódott.
Három évvel később túlélt egy súlyos tesztbalesetet Silverstone-ban, számos csonttörést és tüdősérülést szenvedve. 1982-ben érintett volt abban a tragikus balesetben, amely Gilles Villeneuve halálát okozta a belgiumi Zolderben.
Miután három hónap múlva lesodródott a pályáról Franciaországban, kimentették az égő autójából és a csodával határos módon kisebb sérülésekkel megúszta, befejezte F1-es pályafutását.
A szenvedélyes autóversenyző sportkocsikra váltott, és 1989-ben Manuel Reuterrel és Stanley Dickensszel együtt nyert Le Mans-ban. Később a fiatal Michael Schumacher mentora lett, és könyvet írt a motorsport iránti szeretetéről.
Nem is élhettem volna másképp az életemet
– mondta Mass, aki az 1990-es években hosszú éveken át társkommentátorként közreműködött az RTL Forma-1-es közvetítéseiben.
The post Meghalt Jochen Mass, akinek Forma-1-es pályafutását nem kerülték el a súlyos balesetek first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport