Elhunyt F. Várkonyi Zsuzsa

Thumbnail for 6492344

Hosszú betegség után vasárnap este, 76 éves korában meghalt F. Várkonyi Zsuzsa klinikai pszichológus – közölte Facebook-oldalán a Nyitott Akadémia, melynek szerzője volt.

Szomorúan osztjuk meg Veletek a hírt, hogy tegnap este hosszú betegség után elhunyt szerzőnk, F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus. Ahogy fia, Benedek fogalmazott: Zsuzsa békésen elaludt, életét kerek egészként élte meg, és nem volt benne semmilyen rossz érzés az elmenéssel kapcsolatban.

Mindig szeretettel fogunk emlékezni rá: kedves, okos, melegszívű, karakán ember volt, aki igen sokat tett a hazai pszichológiai ismeretterjesztésért már akkor is, amikor ez még nem volt divat. Büszkék voltunk rá, hogy ránk bízta életműsorozata gondozását, és a továbbiakban is mindent megteszünk azért, hogy méltón ápoljuk emlékét és a köztudatban tartsuk értékes műveit.

A Telex felidézi: F. Várkonyi Zsuzsa 1948. november 21-én született Budapesten. Pályáját a Gondolat kiadónál pszichológiai könyvek szerkesztésével kezdte, majd később a Békásmegyeri Nevelési Tanácsadónál dolgozott gyerekekkel pszichoterapeutaként. Ezután az ELTE Tanárképző Főiskolai Karon tanított, ahol fejlődéslélektani szemináriumokat tartott, melyen minden tanítványa azzal a pszichológiai területtel foglalkozhatott, ami amúgy is érdekelte.

1987-1991 között az Amerikai Egyesült Államokban élt, ahol kétévi kutatómunka alapján megírta, milyen feltételek mellett harmonikus, és milyenek között traumatikus az anyák szülésélménye. Emellett foglalkozott a Nyitott Örökbefogadás és az Önsegítő Csoportok mozgalmával is. 1991-től az akkori Gordon Iskola Egyesületben volt elnök, vezető tréner és programfejlesztő. A Testnevelési Főiskolán posztgraduális mentálhigiénés képzést vezetett segítő foglalkozásúak számára, valamint segítő-beszélgetés és tevékenységkísérő szemináriumokat tartott. Később egy szervezetfejlesztő csapatnak volt vezető coach-a és trénere. Élete utolsó aktív szakaszában tréner- és coach-képző programok vezetésében vett részt.

The post Elhunyt F. Várkonyi Zsuzsa first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest