Devizahitelek: felvételkori árfolyamon történő elszámolást, és kárpótlást kezdeményez a DK

Thumbnail for 6493285

A Demokratikus Koalíció (DK) újra benyújtja a devizakárpótlási törvényjavaslatát, amelyik lehetővé tenné a devizahitelesek részére, hogy a felvételkori árfolyamon számolják el a devizahitelüket, a különbözetet pedig kapják vissza az adósok – jelentette be Arató Gergely keddi sajtótájékoztatóján.

A DK frakcióvezető-helyettese szerint fontos ítéletet hozott az Európai Unió Bírósága, amikor kimondta, hogy „a devizahitelesekkel a felvételkori árfolyamon kell elszámolni, ha kérik”. (Valójában az ítélet ezt nem tartalmazza, hanem egy svájci frank alapú autólízing-szerződés érvénytelenségéről döntött, illetve arról, hogy a megfizetett törlesztőrészletek és költségek teljes összegének visszatérítése jár. A szerződés pedig nem nyilvánítható érvényesnek vagy hatályosnak. Az EUB döntéséről részletesen írtunka szerk.)

Arató emlékeztetett: a devizahitelek a Fidesz-kormány idején kezdődtek 2001 körül, és 2010 után vált súlyossá a helyzet, amikor a Fidesz tudatosan rontotta a forint árfolyamát, utána pedig egy olyan devizahiteles elszámolási törvénnyel szúrta ki a devizahitelesek szemét, amelyik nem a felvételkori árfolyamon, hanem jóval magasabban számolt el velük, így a bankok a kormány támogatásával jelentős többlethasznot értek el az adósok rovására.

Az Európai Unió Bírósága most kimondta, hogy ez nem jogszerű, nem felel meg az európai jognak.

Ez egy újabb bizonyítéka annak, hogy az Európai Unió mennyire fontos a magyar polgároknak, hiszen védi a jogaikat a bankokkal és a saját kormányukkal szemben is, ha szükséges

– fogalmazott, hozzátéve: a Demokratikus Koalíció már 2021-ben az első ítéletek megszületésekor azt követelte, hogy szülessen új devizakárpótlási törvény, és azt is, hogy függesszék fel a követeléskezeléseket a tisztességes rendezésig. A DK most újra a parlament elé terjeszti a javaslatot: azt akarjuk, hogy minden képviselőnek állást kelljen foglalnia, hogy a devizahitelesek vagy a bankok oldalára áll.

Jámbor András Hadházy Ákossal szintén közös törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, hogy az összes folyamatban lévő devizahiteles ügyet függessze fel a magyar állam addig, amíg kiderül, mi a jogértelmezése ennek a döntésnek.

Kapcsolódó
Devizahitelek: döntő jelentőségű ítéletet hozott az unió bírósága, ami földindulást okozhat a magyar perekben

A luxembourgi székhelyű bíróság döntése értelmében az adósok csak a kapott összeggel tartoznak, az árfolyamkülönbözetet a pénzintézetnek kell viselnie. Tömeges perek indulhatnak, és biztosítani kell a kártérítés lehetőségét is, az eddigi bírói gyakorlatot felül kell vizsgálni.

The post Devizahitelek: felvételkori árfolyamon történő elszámolást, és kárpótlást kezdeményez a DK first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest