Vastag Csaba a TV2-es munkájáról: „A szerződésen márciusban, tehát két hónappal ezelőtt lejárt”

Thumbnail for 6494391

2023 márciusában lapunk is hírül adta, hogy Vastag Csaba tanácsadói szerepet kapott a TV2 vezérigazgatója, Pavel Stanchev mellett, zenei és előadóművészi szempontból terelgette a Megasztár fejlesztését. Stanchev két héttel ezelőtt közös megegyezéssel távozott a csatornától, helyét Vaszily Miklós vette át.

Az üggyel kapcsolatban több platformon is megjelentek hírek, melyek szerint Pavel Stanchev távozásával Vastag Csaba is elveszítette munkáját a TV2-nél. Ezen értesülésekre az énekes nemrég egy Instagramon megosztott videóban ragált.

Én is megrendülve kaptam a híreket, miszerint Pavel Stanchev úr hosszú idő után, hat év munkásság után közös megegyezéssel távozott a TV2 vezérigazgatói pozíciójából. Viszont azt is megrökönyödve olvastam, hogy ennek nyomán az én TV2-ős ténykedésemnek vége, az én munkámnak lőttek, ami azért furcsa, mert a kettőnek egymáshoz nem sok köze van. Mégpedig azért nem, mert az én megbízatásom, az egy határozott idejű szerződés keretein belül történt, ami már egészen pontosan márciusban, tehát két hónappal ezelőtt lejárt

– magyarázta Vastag, hozzátéve:

Úgyhogy a kettőnek egymáshoz nem sok köze van, annak inkább van hozzá köze, hogy egy olyan más feladatot, egy olyan más megbízatást kaptam, ami miatt fizikailag sem tudtam volna ezt a munkát tovább csinálni, úgyhogy nem is lettem volna igazából ott, de erről majd kicsit később. A jövőről pedig senki nem tud semmit, a jövő, az a jövő zenéje, mint mindig. Addig viszont a legjobbakat kívánom mindenkinek!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Vastag Csaba (@csabavastag) által megosztott bejegyzés

A story.hu egyébként februárban arról írt, hogy az Ázsia Expressz idei évadának kapcsán Vastag Csaba és felesége, Domján Evelin nevei is felmerültek, mint lehetséges versenyzőké. Ekkor azonban információik szerint kettejük szereplése még „kérdéses volt”, az évad szereplőinek nevét pedig egyelőre nem leplezte le a csatorna.

Kapcsolódó
Távozik Pavel Stantchev, Vaszily Miklós a TV2 Zrt. új vezérigazgatója

Stantchev 2019 májusa óta töltötte be a pozíciót.

The post Vastag Csaba a TV2-es munkájáról: „A szerződésen márciusban, tehát két hónappal ezelőtt lejárt” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest