Konklávé: a tudósok szerint ő lehet a következő pápa

Thumbnail for 6495848

Május 7-én veszi kezdetét a konklávé, de világszerte már napok óta találgatják, hogy ki lehet Ferenc pápa utódja. A fogadóirodáknak és a vallási élet szereplőinek különböző elképzeléseik vannak az esélyeseket illetően, most pedig a tudományos világ képviselői is beszálltak a találgatásba. A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) Közgazdaságtudományi Intézetének játékelméleti kutatói a bíborosok szavazási folyamatának tanulmányozásával felállítottak egy tudományos alapokon nyugvó rangsort a legesélyesebb jelöltekről.

Amint HUN-REN közleményéből kiderül, a kutatók már az előző pápaválasztásnál is felmérték a bíborosok esélyeit, akkor – a mások által kevésbé esélyesnek tartott – Ferenc pápát a három legesélyesebb jelölt közé sorolták. A mostani szavazáson 133 bíboros veszt részt, közülük a legtöbben az olasz Pietro Parolin és Pierbattista Pizzaballa, a fülöp-szigeteki Luis Antonio Tagle, valamint a magyar Erdő Péter bíborosokat sorolják a legesélyesebbek közé.

A HUN-REN szakértőinek rangsorában ezzel szemben Michael Czerny cseh származású kanadai jezsuita szerzetes, katolikus püspök áll az élen, miközben Erdő Péter csak a 65. helyen szerepel.

A kutatók úgy gondolják, hogy a Ferenc pápa által képviselt szegénységhez és egyházi reformokhoz való viszonyulás meghatározó lesz a választáskor. A származási országra jellemző GDP egy főre jutó értéke és a progresszivitás függvénye alapján lett Michael Czerny az első helyezett. Mellette jó esélyekkel indul Kevin Farrell ír-amerikai, illetve Reinhard Marx, Gerhard Ludwig Müller és Kurt Koch német bíborosok, valamint a Közép-afrikai Köztársaságból származó Dieudonné Nzapalainga is.

Kapcsolódó
Kezdődik a konklávé – ki lehet Ferenc pápa utóda, és hogy zajlik a megválasztása?

A világ legnagyobb, 1,4 milliárd tagot számláló hitközösségének új vezetőt választanak: Ferenc pápa 12 éves pápasága után újra összeül a Sixtus-kápolnában a konklávé, hogy megtalálják Szent Péter utódját.

The post Konklávé: a tudósok szerint ő lehet a következő pápa first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest