Május 2-án éjszakai kutatóútra indult egy diák egy tennessee-i barlangba, ám nagyjából öt kilométer mélyen olyannyira rosszul lett, hogy nem tudott kijönni egyedül a mélyből – írja a Futurism a helyi mentőalakulatok jelentése alapján.
A Vanderbilt magánegyetem csoportja péntek délután indult geokémiai terepgyakorlatra a Tennessee állambeli White megyében található Blue Springs-barlangba, ám az egyik hallgató nem tért vissza. Az ezzel kapcsolatos első segélyhívás szombaton, röviddel délelőtt 11 óra előtt érkezett meg a helyi mentőalakulatokhoz.
A közös mentőakció végül közel kilenc órán át tartott, és legalább 12 mentőszolgálat vett részt benne.
A Hamilton megyei mentőalakulat szóvivője elmondta, kezdetben azt gondolták, hogy többnapos mentésről lehet majd szó. Miután több mint három kilométer mélyre jutottak, a mentőknek közel 600 méternyi szűk, kanyargós járaton kellett átjutniuk, hogy eljussanak a beteg barlangászhoz. Miután az orvosi csapat megtalálta a diákot, elsősegélyben részesítették, és megtervezték a kiutat, miközben vezetékes telefonon tartották a kapcsolatot a felszíni személyzettel.
Habár előzetesen úgy gondolták, hogy a diákot majd hordágyon kell kivinniük, a mentett végül saját lábán, némi segítséggel ki tudott jutni a barlangból.
A Blue Springs-barlang Tennessee állam leghosszabb barlangja a maga közel 60 kilométeres hosszával, amivel a 9. leghosszabb feltérképezett barlanghálózat az Egyesült Államokban.
Nem ez az első eset, amikor halálközeli élménye volt egy érdeklődőnek a Blue Springs-barlangban: 1998-ban egy barlangász megcsúszott, miközben áthaladt a Hanson’s Crossing kötélhídon, amely egy 45 méteres vízesés közelében található. Társai azonban sikeresen ki tudták menteni, és felhúzták, ugyanis meg tudott kapaszkodni a kötélhídban. A mostani kutató szerencsére nem jutott el eddig a pontig a barlangrendszerben.
The post Ötkilométeres mélységből kellett kimenteni egy diákot Amerikában first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu