Átírják az örökbefogadás szabályait: nehezebb lehet a szülőjelöltek dolga

Thumbnail for 6497139

Az új javaslat alapján a gyermek- és ifjúságpolitikáért felelős miniszter kap felhatalmazást arra, hogy kidolgozza és rendeletben szabályozza az országos örökbefogadást elősegítő szervezet feladataival, működésével összefüggő részleteket.

Mivel a felkérést Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter kapta, a tervezeten is az ő neve szerepel előadóként, a Népszava írásban kérdéseket küldött a tárcának arról, mindez mit is jelent pontosan. Kérdéseikre nem kaptak választ.

Egy neve elhallgatását kérő, a gyermekvédelmi rendszert már elhagyó, korábban kifejezetten az örökbefogadással foglalkozó, szakmai körökben ismert és elismert szakember azt mondta, csak sejti, mit jelenthet az egyszintes rendszerré alakítás. Vélhetően arról van szó – mondta –, hogy a jövőben nem lesz feltétel, hogy először a gyermek lakóhelye szerinti megyében keressenek számára örökbefogadó szülőt, és csak akkor értesítik az országos örökbefogadást segítő szervezeteket, ha ez a folyamat sikertelen volt. A szakember szerint ezt a listát egységesíthetik majd.

Úgy fogalmazott:

Én ezzel egyáltalán nem értek egyet, hiszen az érdemi ismerkedés, úgynevezett barátkozás folyamatát kifejezetten nehezítheti, sőt gátolhatja, ha ezért többször akár több száz kilométert kell utazniuk a lehetséges szülőknek.

Mint mondta, az örökbefogadás többről szól, mint hogy minél gyorsabban új családba kerüljön egy gyerek. Ez igaz a kórházban rekedt kisbabákra is. Fontos, hogy ha nincs visszaút a családba, örökbefogadókhoz kerüljenek. De egy ilyen döntés hatalmas körültekintést igényelne, aminek a feltételei ma hiányoznak.

Korábban kötelező volt az örökbefogadásra felkészítő tanfolyam elvégzése, de ezt 2020-tól választhatóvá tette a kormány,

ami szerinte hatalmas hiba. Elfogadhatatlannak és felelőtlenségnek tartja, hogy ma úgy kerülhet egy családjától elszakított, intézetben élő gyerek örökbefogadókhoz, hogy a felnőtteknek fogalmuk sincs arról, milyen nehézségekkel, traumákkal, sérülésekkel, fejlődési lemaradásokkal küzdenek, és ezeket mikét lehet kezelni.

Úgy magyarázta: az örökbefogadó szülőség más kompetenciákat feltételez, mint egy vér szerinti gyerek vállalása. Azt is fel kell ismerni és el kell fogadni, hogy bármennyire szeretne valaki családot, nem biztos, hogy erre ebben a formában alkalmas.

The post Átírják az örökbefogadás szabályait: nehezebb lehet a szülőjelöltek dolga first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest