Nagy bajba kerülhet a Google, ha végrehajtja a tervét az Apple

Thumbnail for 6497412

Az Apple már javában vizsgálja a Safari webböngésző átalakításának lehetőségeit, hogy a mesterséges intelligencia által vezérelt keresőmotorokra összpontosítson, ami alááshatja a Google dominanciáját a keresési piacon – írja a Bloomberg.

Az Apple egyik vezetője, Eddy Cue az amerikai Igazságügyi Minisztérium Alphabet ellen indított trösztellenes pere során tett vallomásában azt állította, hogy a Safariban lefolytatott keresések számában először tapasztaltak csökkenést a múlt hónapban, amit annak tulajdonítanak, hogy a felhasználók egyre inkább a mesterséges intelligenciához fordulnak a hagyományos keresési opciók helyett.

A cupertinói cég vezetője szerint a mesterséges intelligencia alapú keresőmotorok, mint például az OpenAI és a Perplexity AI szolgáltatásai, végül felváltják majd a Google-höz hasonló, hagyományos keresőmotorokat, így az Apple a jövőben ezeket is hozzá fogja adni a Safarihoz.

Fontos kiemelni, hogy az Apple böngészőjének, a Safarinak a Google az alapértelmezett keresőmotorja, amiért a cupertinói cég évente nagyjából 20 milliárd dollárt kap. Ez a cég Safari böngészőn keresztül generált hirdetési bevételeinek körülbelül 36 százalékát teszi ki.

Az Apple egyébként már korábban megállapodott az OpenAI-val, hogy a ChatGPT-t beépítik a Siri asszisztensbe, míg a Google az év közepéig próbálja meggyőzni a cupertinói céget, hogy a Gemini mesterséges intelligencia technológiáját integrálják a legújabb Apple eszközökbe.

Kapcsolódó
Komoly kihívót kapott a Google keresője: itt a SearchGPT

Mostantól valós idejű adatok alapján dolgozik a ChatGPT, és van egy dedikált böngészője is.

The post Nagy bajba kerülhet a Google, ha végrehajtja a tervét az Apple first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest