Cikkünk frissül…
Az amerikai Robert Francis Prevost lesz a következő pápa XIV. Leó néven.
A pápa megválasztását jelző fehér füst a konklávé második napján, este 6 óra után szállt fel.
A 69 éves Prevost az első pápa, aki az Egyesült Államokban (Chicagóban) született. A bíboros nézetei közel állnak Ferenc pápáéhoz, és hosszú éveket töltött misszionáriusként Peruban.
Prevost 1981-ben tette le ünnepélyes fogadalmát, és 1982-ben szentelték pappá. Matematika szakon szerzett alapdiplomát, majd teológiai mesterdiplomát, valamint kánonjogból licenciátust és doktori fokozatot a római Aquinói Szent Tamás Pápai Kollégiumban. 2015-ben nevezték ki püspökké. 2018 és 2023 között a Perui Püspöki Konferencia alelnökeként és állandó tanácsának tagjaként is szolgált. Ferenc pápa nevezte ki bíborossá 2023-ban.
A Ferenc pápa víziójával való egyetértéséről ismert Prevost hangsúlyozza a lelkipásztori misszió fontosságát, a környezetvédelmi szempontokat és a társadalmi igazságosságot.
Támogatta az elvált és polgárilag újraházasodott katolikusok szentáldozáshoz járulásának engedélyezését is.
A választás menete
A sikeres pápaválasztást követően a hagyományok szerint a bíborosi kollégium dékánja megkérdezi a szavazáson kétharmados többséget szerző jelölttől, elfogadja-e a megválasztását, és milyen pápai nevet kíván felvenni. Ezután pápai ruhába öltözik, a kápolnában trónra ül, a többi bíboros pedig egyenként jelentkezik, hogy engedelmességet esküdjön neki. Aminek már a nyilvánosság is tanúja lehetett, hogy a rangidős diakónus bíboros a Szent Péter-bazilika erkélyéről bejelentette: Habemus Papam! („Van pápánk!”), majd az új pápa kivonult, és áldását adta Róma városára és a világra.
Ferenc pápa húsvéthétfőn, 88 éves korában hunyt el. A vatikáni eljárásrend szerint a katolikus egyház vezetőjének kiválasztását a pápaság végét követő 15–20. napon belül kell megkezdeni. Ferenc utódját a május 7-én összeülő konklávén választotta ki soraiból a bíborosi kollégium, így dőlt el, már a második napon, a harmadik szavazási körben, hogy ki követi a pápai trónon Szent Péter 266. utódaként az argentin reformpápát. A konklávéról a legfontosabb tudnivalók ebben a cikkben olvashatók.
Ahhoz, hogy valakit pápává válasszanak, a szavazatok kétharmadát kell megszerezni: ez jelen esetben 88 voksot jelentett a titkos szavazáson.
A pápa a katolikus hagyomány szerint Szent Péter apostol utódja, Jézus Krisztus földi helytartója (Vicarius Christi), akinek Jézus átadta a „mennyország kulcsait”. Ő a püspökök testületének vezetője, az egész katolikus egyház pásztora, valamint a Vatikán uralkodója. Egy 1870-es dogma szerint amikor hit vagy erkölcs kérdésében úgynevezett ex cathedra kijelentést tesz, akkor az egyház tévedhetelennek kell tekintse a pápát, vagyis az ilyen kijelentés nem vitatható.
A katolikus egyház kánonjoga szerint a pápának nem feltétlenül kell bíborosnak, püspöknek vagy papnak lennie. Bármely megkeresztelt, római katolikus férfi pápává választható, a gyakorlatban azonban 1379 óta minden egyházfő a bíborosi kollégiumból került ki. A kollégium jelenleg 253 bíborosból áll, de közülük csak azok vehetnek részt elektorként a konklávén, akik még nem töltötték be a nyolcvanadik életévüket. Összesen 135 ilyen bíboros van, közülük 108-at Ferenc nevezett ki. Két elektori bíboros nem vett részt a konklávén egészségi állapotára hivatkozva, így a pápaválasztó és pápává választható bíborosok száma 133 volt.
Bár világszerte hatalmas érdeklődés övezi a pápaválasztást – és ez egy ilyen rendhagyó életmű lezárulása után, mint Ferencé volt, még intenzívebb –, arról, hogy mi a tényleges jelentősége az új pápa személyének a világ és a katolikus egyház további sorsát tekintve, megoszlanak a vélemények.
Ferenc volt az egyháztörténelem egyik legradikálisabb reformpápája, de pontifikálásnak 12 éve alatt sem tudta megváltoztani a katolicizmust.
Valószínűleg nem is lehet, hiszen jórészt kikezdhetetlen dogmákra és kétezer éves hagyományra épül, ilyen távlatban a legerőteljesebb reformok is csak apró lépéseknek számítanak, ráadásul a nyitottabb, „kiszellőztetőbb” pápák után (mint amilyen II. János Pál is volt), többnyire konzervatívabb egyházfők következnek.
The post Konklávé: Megválasztották az új pápát, Robert Francis Prevost lesz Ferenc utódja first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu