Elképesztő történetet osztott meg a közösségi médiában egy Beth nevű angol nő. Azt mondja, hétfőn éjjel fél tizenegy körül ágyban volt és már éppen elaludt volna, amikor a fura nyögéseket hallott az ablaka alól. Kinézett és megdöbbenve látta, hogy egy negyvenes évei végén – ötvenes évei elején járó pár szeretkezik éppen az ő kocsija motorháztetőjén – írja a Mirror című brit bulvárlap.
Beth hangosan rászólt a párra: „megkérdeztem őket, leszállnának-e a kocsimról, de hozzátettem, hogy igazán ízléstelen, amit csinálnak. Erre azt felelték, hogy nem csináltak semmi olyasmit, mire én mondtam, hogy láttam őket. »Ebben az esetben bocsánat” – felelték, majd elmentek.”
Beth azt mondja, a férfi begombolta a nadrágját, a nő viszont úgy sétált el a helyszínről, hogy fel volt csúszva a szoknyája és kilátszott a feneke. A nő azt mondja először kicsit dühös volt, de utólag már inkább viccesnek látja a történetet, sőt, úgy gondolja, elismerésre méltó, hogy két ember még ötven körül is ilyen hevesen éli meg a szerelmet.
The post Arra ébredt egy nő az éjszaka közepén, hogy egy pár szeretkezik az autóján first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu