Ez volt az árják földje

Thumbnail for 6498560

A Perzsiának nevezett országot hivatalosan 1935 márciusában nevezték el Iránnak. Reza Pahlavi, a katonatisztből lett országvezető 1921-ben, brit támogatással hajtott végre puccsot hazájában, majd 1925-től 1941-ig uralkodott iráni sahként. Modern állammá akarta tenni országát, melynek nemzeti identitása megkérdőjelezhetetlen – maga az Irán elnevezés azonban sem modern, sem egyértelmű.

A Perzsia kifejezést az ókori görögök használták az Akhaimenida Birodalom, más néven Óperzsa Birodalom jelölésére, melyet II. Kurus (görögösen Nagy Kürosz) perzsa király alapított a Kr. e. 6. század közepén, és Kr. e. 330-ig létezett. Területének azonban nem sok köze volt a mai Iránéhoz.

Nagy Kürosz legyőzi lüdiai Krőzust Szardisz elfoglalásakor, kb. Kr. e. 546-ban.

A Perzsiát a „Parsa” névből vették a görögök, amely egyszerre jelentette Kurus nomád népét és a tartományt, amely terjeszkedésével birodalommá nőtt, elődje, a Méd Birodalom hanyatlásakor. A széles körben elterjedt nevet éppen csak azok nem használták, akik a felemelkedő hatalom határain belül éltek. A Szászánida vagy Újperzsa Birodalom (Kr. u. 224–651) idején aztán új nevek kerültek forgalomba, köztük az Ērān és az Aryā, a népre és területére utalva „árják földjének” hívták vidéket. Innen ered az Irán szó is.

Reza Pahlavi azért fordult az ősi névhez, hogy uralmának és dinasztiájának legitimitást szerezzen, ezt azonban a külföldi országok nem mindig díjazták: a brit külügyminisztérium például attól tartva, hogy összetévesztik Irakkal, belső levelezésében 1959-ig inkább a Perzsiát preferálta.

The post Ez volt az árják földje first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest