Kap hagyományos fizetést a pápa?

Thumbnail for 6500111

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. A 69 éves Prevost az első amerikai pápa a katolikus egyház történetében.

Felmerülhet a kérdés, kap-e majd Leó pápa bármilyen anyagi juttatást a Vatikántól.

A római katolikus egyház feje nem kap hagyományos fizetést. A Vatikán fedezi a pápa költségeit, amiben benne van a lakhatás, az étkezés és a közlekedés.

Gyakorlatilag korlátlan összeg állna a rendelkezésére, ám Ferenc pápa – miként elődjei – is szerény életmódot folytattak, így nem valószínű, hogy Leó pápa szakít a hagyományokkal.

Bár Robert Francis Prevost jelenlegi vagyona ismeretlen, a Merca20 újság jelentése szerint állítólag bíborosként havi 4000 és 5000 euró közötti fizetést kapott.

A Vatikán egyébként az adományok, valamint a turizmusból és a vatikáni múzeumokból származó bevételekből befolyt összegekre támaszkodik. A folyamatos pénzügyi aggodalmakra válaszul – amelyeket a világjárvány súlyosbított – Ferenc pápa 2021-ben jelentős fizetéscsökkentéseket vezetett be. A korábban havi 4000 és 5500 euró közötti fizetést kapó bíborosok fizetése 10 százalékkal csökkent.

A püspökök ma már körülbelül 3000 eurót keresnek havonta, míg Rómában a papok átlagosan 1200 eurót.

Kapcsolódó
10 dolog, amit fontos tudni XIV. Leóról

Az új pápa például nagy teniszrajongó.

The post Kap hagyományos fizetést a pápa? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest